Olvassuk el Jn 21:1-19 szakaszát! Milyen meghatározó igazságot nyilatkoztat ki ez a rész, főként Isten kegyelméről és az ember kiszolgáltatottságáról?

A 20. fejezet az evangélium céljával fejeződik be, ami logikus lezárása lenne az iratnak, de van még egy rész. A 21. fejezet azzal kezdődik, hogy több tanítvány is visszament Galileába, Péter pedig éjszakai halászatra hívta őket. Mintha visszatértek volna a régi idők, a tanítványok újból a szakmájukat – a halászatot – gyakorolták. Aznap éjjel viszont semmit nem fogtak. Reggel odaszólt nekik a partról egy titokzatos idegen, hogy vessék a hálójukat a csónak jobb oldalára. Ezek után olyan sok halat fogtak, hogy képtelenek voltak beemelni a hálót a hajóba. Hasonlít az eset arra, ami szolgálatuk kezdetén történt (lásd Lk 5:1-11). János azonnal felismerte Jézust, el is mondta Péternek, aki rögtön a vízbe ugrott és kiúszott a partra. Jézus háromszor kérdezte meg Pétert, minden alkalommal az iránta való szeretetéről. Még a kereszt előtt Péter erősködött, hogy az életét is odaadná Jézusért (Jn 13:37), aki ekkor megjövendölte tanítványa háromszoros tagadását (Jn 13:38). A galileai találkozás alkalmával azonban Péter már nem önmagára hivatkozott, hanem Jézusra: „Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged” (Jn 21:17). Egyes teológusok megjegyzik, hogy amikor Jézus Péternek szegezi a kérdést, az agapeó („szeret”) igét használja (kivéve az utolsó alkalmat), ő pedig mindig a phileó igével válaszol, ami szintén szeretetet, de csak baráti szeretetet fejez ki. Arra következtetnek ebből, hogy Péter még nem ért el a szeretet magasabb fokára. Valójában Péter felelete inkább alázatot mutat. Folyton maga előtt láthatta a tagadás jelenetét, ezért valószínűleg tudatosan használt „visszafogottabb szót”, nem mert túl sokat állítani önmagáról. Jézus éppen ezt erősítette meg, ez lett a döntő elem Péter visszaállításában. Vitathatatlan, hogy a szolgálatra való alkalmasság egyik legfőbb jellemzője az alázat, ha az ember nem önmagára, hanem Jézus Krisztusra összpontosítja a figyelmét. Jézus feltámadásának egyik legerősebb bizonyítéka az, hogy megbocsátott Péternek, akiből a korai egyház vezetője lett. Nehéz volna magyarázatot találni kimagasló szerepére, ha Jézus nem fogadta volna vissza a szolgálatba a többi tanítvány jelenlétében.

Miért annyira fontos jellemző az alázat, ha az ember meg akarja ismerni az Urat? A kereszt fényében egyáltalán mire lehetnénk büszkék?