SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Lukács 2:34-35; János 18:33–19:5, 17-22,

25-27; 20:1-18; 1Korinthus 15:12-20

„Ekkor azt mondta neki Pilátus: Tehát valóban király vagy? Jézus azt válaszolta: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra” (Jn 18:37, ÚRK).

Jézus keresztre feszítésével és feltámadásával ér tetőfokára János evangéliuma. Az első tíz fejezet nagyjából három és fél év történéseit fedi le, a 11-20. fejezetek viszont csak egy-két hétről szólnak.

A négy evangélium eltérő módon mutatja be Jézus halálát. A beszámolók illeszkednek egymáshoz, de mindegyik író olyan kulcspontokat emel ki, amelyek egybecsengnek evangéliumuk témájával. Máté az Írás teljesedését hangsúlyozza, Márk pedig a párhuzamokat Jézus keresztsége és a kereszt között. Lukács arra összpontosít, hogy a kereszt gyógyulást és megváltást hoz (a jobb lator története).

János azonban Jézus trónra lépéseként állítja elénk a keresztet, főképpen az órája gondolatához kapcsolódóan, amire számos alkalommal utal a könyvben (Jn 7:30; 8:20; 12:27). A trónra lépés gondolata ironikus képet fest, hiszen a keresztre feszítés a leginkább meggyalázó, legszégyenletesebb halálnem, amit a rómaiak alkalmaztak. Ez az ellentét rámutat János mélyen ironikus ábrázolására, ami szerint Jézus szégyenben halt meg, ami ugyanakkor dicsőséges trónra lépését jelenti – Megváltóként.