Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Az élet világossága” c. fejezet, 391-403. o.

„Én vagyok a világ világossága” (Jn 8:12). „Jézus a templom udvarában szólta ezeket a szavakat, amely különlegesen kapcsolódott a sátoros ünnep szolgálataihoz. Az udvar közepén hét méltóságot sugárzó oszlop magasodott, ezek hatalmas lámpásokat tartottak. Az esti áldozat után meggyújtották a lámpákat, fényük világított Jeruzsálem felett. Ez a ceremónia az Izraelt a pusztában vezető tűzoszlopra emlékeztetett, és előremutatott a Messiás eljövetelére is. Este, amikor a lámpákat meggyújtották, az udvar nagy örvendezés színhelye volt…

Jeruzsálem kivilágításával a nép kifejezte reményét, hogy a Messiás eljön, és világosságot áraszt Izraelre. Jézus számára azonban a helyszínnek nagyobb jelentősége volt. Ahogyan a templom sugárzó lámpái mindent megvilágítottak maguk körül, Krisztus, a lelki világosság forrása úgy oszlatja el a világ sötétségét. A jelkép mégsem volt tökéletes. Az a nagy világosság, amelyet saját kezével helyezett az egekbe, hívebben képviselte küldetésének dicsőségét.

Reggel volt, a nap épphogy az Olajfák hegye fölé emelkedett, sugarai vakító fénnyel hullottak alá a márványpalotákra, megcsillogtatták a templom falainak aranyát. Jézus odamutatott és így szólt: ťÉn vagyok a világ világosságaŤ (Jn 8:12)” (i. m. 391. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) A csoportban beszélgessünk a csütörtöki rész utolsó kérdésére adott válaszunkról! A Biblia melyik lényeges igazságát ismerhetnénk meg a tudomány segítségével – akár csak elviekben? Tudhatnánk például a keresztről? Vagy a feltámadásról? Vagy a második adventről? Még milyen igazságokat nyilatkoztatott ki Isten, amelyekről máskülönben nem tudhatnánk?

2) Gondoljunk Lucifer bukására! Tökéletes volt, hatalmas ismeretanyaggal rendelkezett Istenről, mégis fellázadt ellene. Mit árul ez el a szabad akarat valóságáról – amivel mi is rendelkezünk? Miért kell percről percre döntenünk, hogy akaratunkat meghajtjuk Isten előtt?