„Aki hisz őbenne, nem kerül ítéletre, aki pedig nem hisz, az már el is ítéltetett, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében… mindenki, aki gonoszul cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek cselekedetei. Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy” (Jn 3:18-21, ÚRK; vö. Jn 1:10).

Miért kerülnek kárhoztató ítélet alá emberek (Jn 3:18, 38; 5:24, 38; 8:24; 12:47)?

Aki elutasítja Jézus Krisztust, a világ Világosságát, az kételyeknek és az ördög kísértéseinek teszi ki magát, a világosságtól elfordul a sötétséghez.

Éva kapott világosságot azzal kapcsolatban, hogyan viszonyuljon a kert közepén álló fához, Sátán kísértése azonban arra irányult, hogy azt megkérdőjelezze. Isten szavát azzal az érveléssel akarta próbára tenni, hogy a szeretet Istene biztosan nem fogja elpusztítani a saját teremtményeit. Az érzékei által gyűjtött adatokra is támaszkodott. A kígyó evett a gyümölcsből, és most már beszélni is tud. Talán igaza van. Ha én is eszem a gyümölcsből, lehet, hogy olyan leszek, mint Isten! Hagyta magát becsapni, elfordult a világosságtól, és a férje ugyanazt az utat választotta.

Olvassuk el Mt 4:1-4 verseit! A kísértés pusztájában Krisztus milyen elvek szerint küzdött meg Sátán csalásaival?

Krisztus is választhatta volna ugyanazt a humanisztikus gondolkodásmódot, mint Ádám és Éva, vagy az özönvíz előtti emberek, vagy az izraeliták Kádes-Bárneánál. Megkérdezhette volna, hogy a szeretet Istene miért hagyja a Fiát a pusztában negyven napig étel és védelem nélkül. Elhatározhatta volna, hogy a kövek kenyérré változtatásával bizonyítja: Ő valóban Isten Fia. Ehelyett Isten Igéjével válaszolt. A mennyei dolgok szintjén, nem a földi gondolkodási minták szerint járt el. Milyen könnyen megindokolhatta volna rossz döntését, ahogy annyi ember teszi – gyakran még hívők is!