János újból és újból feljegyzi: a vallási vezetők megkísérelték elfogni Jézust, hogy kihallgassák és halálra ítéljék. János evangéliumának egyik témája, amit gyakran Jézus jelent ki, hogy még nem jött el az Ő ideje vagy órája – ami alatt a keresztre feszítése idejét értette (Jn 2:4; 7:6, 8, 30; 12:7, 23, 27; 13:1; 17:1).

Ekkor azonban eljött az óra. Jézust elfogták a Gecsemáné kertben, először Annás, azután Kajafás, a főpap elé vitték, majd pedig kétszer is Pilátus elé.

János számos szemtanúra hivatkozott, különböző rendű és rangú emberekre, hogy igazolják: Jézus a Krisztus. Ezek után Pilátust, a Jézust kihallgató kormányzót is idézi, ami azért különösen fontos, mert Pilátus római volt, ráadásul kormányzó és bíró, míg az eddigi tanúk többsége zsidó átlagember volt.

Hogyan kapcsolódik János evangéliumának témájához a Pilátus által meghozott ítélet (Jn 18:38; 19:4-22)?

Jézust pénteken kora reggel vitték Pilátus elé (Jn 18:28), aki hamar el akarta ítélni, de Jézus magatartása felkeltette a figyelmét. Alaposan kikérdezte, és hallotta a válaszát: „Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra” (Jn 18:37).

A kormányzó ugyan végül halálra ítélte Jézust, de háromszor is kijelentette, hogy ártatlannak találja (Jn 18:38; 19:4, 6), a kereszt fölé pedig ezt a feliratot tetette: „A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA” (Jn 19:19), ezzel zárta le a bizonyságtételét Jézusról. Tanúsította az ártatlanságát, de halálra ítélte!

Pilátus előtt állt maga az Igazság – a tömeg nyomásának engedve mégis halálra ítélte Jézust! Tragikus példája ez annak, hogy mi történik, ha az ember nem hallgat arra, ami a lelkiismerete és a szíve szerint helyes!

Milyen veszélyekkel jár, ha a közhangulatnak, a nyomásnak engedve nem azt tesszük, amit helyesnek gondolunk? Pilátus példája alapján mi ebből a tanulság?