János evangéliuma kezdetén azt olvassuk, hogy az Ige (logosz) Istennel volt, vagyis az Atya Istennel (Jn 1:1). Miután az Ige testté lett, a Lélek bizonyságot tett róla, amikor megnyugodott Jézuson a keresztségekor (Jn 1:32-34). Majd földi szolgálata során az Atya is bizonyságot tett róla.

Olvassuk el Jn 5:36-38 verseit! Mit mond itt Jézus az Atyáról?

Jézus az Atyához kapcsolja az általa végbevitt tetteket és csodákat. Egyértelműen kijelenti, hogy az Atya küldte el és bizonyságot is tett róla.

Olvassuk el Mt 3:17, 17:5, Mk 1:11 és Lk 3:22 verseit (lásd még 2Pt 1:17-18)! Mit mondott az Atya Jézusról?

Jézus keresztségekor az Atya és a Lélek csatlakozott a Fiúhoz, hogy kiemeljék ezt a fontos alkalmat: szolgálatának kezdetét. Az Atya kijelentette, hogy Jézus a szeretett Fia, akiben gyönyörködik. Majd szolgálatának egy kritikus idején újból megszólalt, akkor úgy, ahogyan feljegyzi János evangéliuma.

Jézus szolgálatának végső napjaiban az események kicsúcsosodtak. A vallási vezetők képtelenek voltak megállítani Jézust (lásd Jn 12:19), ezért a halálát kívánták, jobban, mint valaha. A tömegek lelkesedése túláradó volt, főleg miután mind több és több ember kezdte követni Jézust, hallva azoknak a bizonyságtételét, akik tanúi voltak Lázár feltámasztásának (Jn 12:17-18). Még az ünnepre érkező görögök is látni akarták.

Jézus így szólt: „Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!” Erre az Atya ismét megszólalt a mennyből: „Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem” (Jn 12:28).

Amint már szó esett róla, Jézus dicsőségének órája a kereszt. Az Atya bizonyságtétele Jézusról rámutat Isten Bárányának a világ bűneiért hozott nagy áldozatára. Ekkor tetőzött Jézus földi szolgálata. Értünk vállalt halálával megfizette bűneink teljes büntetését, hogy a belé vetett hit által nekünk ne kelljen elszenvednünk.

A SOKASÁG BIZONYSÁGTÉTELE

„Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből” (Jn 7:37-38).

János számos alkalommal feljegyezte, amint Jézus bátor kijelentéseket tett önmagára vonatkozóan, arról, hogy ki Ő és miért jött.

Az előbbi idézet Jn 7:37-38 verseiből újabb példája annak, hogy mit állított magáról és arról, amit azokért tesz, akik hozzá mennek. Ezek is megdöbbentő kijelentések voltak.

A tömegből sokan hogyan reagáltak, amikor Jézus a zsidókhoz szólt a sátoros ünnepen (Jn 7:37-53)?

Néhányan azt mondták, hogy Ő az a próféta, akiről régen jövendölt Mózes (lásd 5Móz 18:15-19). Mások azt gondolták, hogy Jézus a Krisztus. Viszont voltak, akik erre azzal érveltek, hogy nem Galileából jön a Messiás, Dávid házából kell származnia, Betlehemben kell megszületnie – mindez igaz is volt Jézusra (vö. Máté 1-2. fejezet), bár úgy tűnt, hogy ezt sokan nem tudták.

Még azokat is lenyűgözte Jézus, a választékos beszéde, akik azért mentek, hogy elfogják. A farizeusok rákérdeztek: „Vajon hitt-e benne valaki a főemberek vagy a farizeusok közül” (Jn 7:48, ÚRK)? A farizeusoknak ez a kérdése újabb alkalmat adott Jánosnak arra, hogy ismét említést tegyen Nikodémusról, aki a Jézussal való találkozása után menteni próbálta Őt az ármánykodásuktól. „Vajon a mi törvényünk elítéli-e az embert, mielőtt ki nem hallgatja, és meg nem tudja, hogy mit tett” (Jn 7:51, ÚRK)?

Vajon elfogadta valaha Nikodémus, hogy Jézus a Messiás? Ebből a jelenetből ugyan ez nem igazolható, de ha hozzávesszük a Jézus halála utáni tettét (lásd Jn 19:39-40), a Biblia szilárd bizonyítékot szolgáltat arra, hogy Nikodémus valóban hitre jutott Jézusban.

Tehát a farizeusok kérdésére a válasz az, hogy Igen, az egyik farizeus valóban hitt Jézusban.

Mit mondtak a vezetők Jn 7:49 versében, ami tanúsította, mennyire megvetették a Jézust követő tömeget? Milyen tanulságot szűrhetünk le ebből?