Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Jákób kútjánál” c. fejezet, 144-154. o.

„Mihelyt megtalálta a Megváltót, a samáriai asszony másokat is elhozott hozzá. Jobb misszionáriusnak bizonyult, mint Jézus tanítványai. Ők ugyanis egyáltalán nem látták ígéretes munkaterületnek Samáriát. Gondolataik a nagy munka felé irányultak, amelyet a jövőben kell elvégezniük. Nem látták, hogy éppen körülöttük van az aratnivaló, amit be kell gyűjteni. A lenézett asszony viszont egy egész várost hozott el, hogy hallhassák a Megváltót. Azonnal elvitte a világosságot embertársainak.

Ez az asszony a Krisztusban való gyakorlati hit munkálkodását jeleníti meg. Minden igaz tanítvány misszionáriusként születik Isten országába. Aki az élet vizéből iszik, az élet kútfejévé válik. Krisztus kegyelme olyan a léleknek, mint a forrás a pusztának: azért buzog, hogy mindenkit felüdítsen és vágyat ébresszen az elveszendőben az élet vize után” (i. m. 154. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Térjünk vissza a vasárnapi rész utolsó kérdéséhez, és legyünk kegyetlenül őszinték! Milyen tabuk és előítéletek akadályozhatják, hogy bizonyságot tudjunk tenni a környezetünkben?

2) Vajon a samaritánusok között miért részesült olyan lelkes fogadtatásban Jézus, miközben a saját népe között nem?

3) Képzeljük magunkat a samaritánus asszony helyébe! Egy vadidegen ember elmondja neki, hogy ismeri a legsötétebb titkait is. Hogyan tudhat ezekről bárki, ráadásul egy idegen? Nem csoda, hogy ezzel Jézus nagy hatást tett rá. Az Úr mindent tud rólunk, még a legféltettebben őrzött, legsötétebb titkainkat is, amelyeket mindenki elől elrejtenénk. Az asszonnyal való bánásmódja alapján vajon hogyan viszonyul hozzánk Jézus, még ha át is lát rajtunk? Hogy találunk ebben vigaszt?

4) A János evangéliumából eddig tanulmányozott témák közül melyiket találjuk meg a samaritánus asszony történetében?