„De te Uram, könyörülő és irgalmas Isten vagy, késedelmes a haragra, nagy kegyelmű és igazságú” (Zsolt 86:15)!

„Isten elrendelte… hogy a nagy szomorúságban gyengéden és szeretettel vigasztaljuk egymást. Senki nem élhet-halhat önmagának. Az élet és a halál minden embert érinti… Isten annak kötelességét bízta eszközeire, az emberekre, hogy finom, gyengéd, könyörületes szeretetükkel bemutassák jellemét, tanúsítsák kegyelmét, bölcsességét és jóindulatát…

Jézust… mindig megindította az emberi szenvedés. A mi szívünket Szentlelkének kell meglágyítania és elfoglalnia ahhoz, hogy mi is hozzá hasonlóvá váljunk… Mindenütt vannak a halál szélére került emberek, éppen ezért igen fontos, hogy krisztusi könyörületességre tegyünk szert, nehogy türelmetlenségünkkel és az együttérzésre való hajlam hiányával bárkiben is erősítsük az ellenszegülést… Azt kérdezem: Vajon megtanulom valaha a krisztusi kedvességet? Mennyire kell ismernünk Jézust és mennyei Atyánkat ahhoz, hogy jellemünkben Őt tudjuk bemutatni!…

Jézus nem csak azért hív, hogy kegyelmével és társaságával néhány órára felfrissítsen, és utána világosságából eltávozva, szomorúságban és bajok között járjunk. Nem! Azt mondja, hogy maradjunk benne, Ő pedig mibennünk. Ő mindenütt ott van, ahol munkáját végezni kell, kedvesen, szeretettel és együttérzéssel… Ő a menedékünk. Tapasztalatunknak egyre szélesednie és mélyülnie kell. Jézus kitárta előttünk kimondhatatlan szeretetének isteni teljességét, és azt mondja, hogy ťIsten munkatársaiŤ (1Kor 3:9) vagytok. Milyen nagy e szavak jelentősége: ťMaradjatok énbennemŤ (Jn 15:4), ťVegyétek föl magatokra az én igámatŤ! Megtesszük? Megígérte, hogy akkor ťnyugalmat találtok a ti lelkeiteknekŤ (Mt 11:29). Nyugalom, teljes nyugalom van abban, ha Krisztusban maradunk” (Ellen G. White: Our Father Cares. 117-118. o.).