Olvassuk el Mk 11:1-11 és Zak 9:9-10 verseit! Mi történik itt?

A történet fele azt meséli el, Jézus hogyan küldte el két tanítványát egy közeli faluba, hogy egy szamarat vigyenek el neki, amin bevonulhat Jeruzsálembe. Miért szánt ennyi időt Márk erre a beszámolóra? A válasz kettős. Először is Jézus prófétai hatalmát mutatja, kiemeli bevonulásának magasztos voltát, Isten akaratához kapcsolja. Másodszor pedig a történetnek ez az eleme Zak 9:9-10 szakaszára utal vissza, ami arról szól, hogy a király szamárháton vonul be Jeruzsálembe. Ez arra emlékeztet, amikor Salamon vonult be Jeruzsálembe szamárháton (1Kir 1:32-48), miután Adónija próbálta megkaparintani a trónt, és Dávid megparancsolta, hogy azonnal koronázzák királlyá Salamont. „Így jövendölte meg Zakariás próféta ötszáz évvel Krisztus születése előtt Izrael királyának eljövetelét. Most teljesedett ez a jövendölés. Ő, aki oly sokáig elutasította a királyt megillető tiszteletet, most Jeruzsálembe jő, mint Dávid trónjának megígért örököse” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 2010, 479. o.). Jeruzsálem dombos területen épült, nagyjából 740 m tengerszint feletti magasságban. Jézus korában a népesség mintegy negyven-ötvenezer fő volt, de a páskaünnep (pészah) idején ennek sokszorosára duzzadt az ottlévők száma. A város alapterülete mindössze 1 km2, de ebből a templomhegy 0,15 km2, vagyis 15 hektárnyi terület volt. A gyönyörű templom épületegyüttese uralta a látképet. Jézus keleti irányból vonult be, az Olajfák hegyéről ereszkedett alá, a Templom-hegyre az Aranykapun át ment fel (ez a kapu jelenleg be van falazva). Az egész város felbolydult érkezésének hírére, mindenki felismerte a szimbolikus tett jelentőségét. A Jézust kísérő tömeg hozsannát kiáltott, aminek eredeti jelentése „ments meg most”, idővel viszont már azt jelentette, hogy „Dicsőség Istennek!” Véget ért a titoktartás ideje, amihez Jézus Márk evangéliumának egész eddigi részében ragaszkodott. Ezen a napon nyilvánosan vonult be Jeruzsálembe, királyokra jellemző, jól ismert, szimbolikus módon. Belépett a templomba, de mivel elég későre járt, miután körülnézett, visszavonult tizenkét tanítványával Bethániába. A bevonulás, ami felkelésbe vagy forrongásba is torkollhatott volna, azzal végződött, hogy Jézus csöndben visszavonult. A következő nap azonban már másképp alakult.

A szamárháton érkezés az alázat képzetét kelti. Miért olyan fontos jellemző ez, különösen keresztények esetében? A kereszt fényében mire lehetünk büszkék?