Olvassuk el Jel 13:11-18 szakaszát! Miben különbözik a fejezetben másodikként megjelenő fenevad az elsőtől?
Az első fenevad a tengerből emelkedett ki, a második „a földből” (Jel 13:11). A tenger vagy a vizek szimbólumának jelentése: „népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek” (Jel 17:15). A föld pedig a világ ritkán lakott területére utal. Ez a második fenevad annak a prófétai időszaknak a vége felé emelkedik fel, amelyben az első fenevad gyakorolta a hatalmát (Jel 13:5), tehát 1798 körül.
Az Egyesült Államokra pontosan ráillik ez a leírás. 1776-ban hirdették ki a függetlenségét, az alkotmányát 1789-ben fogadták el, majd a 19. század vége felé már vezető világi hatalomként ismerték el.
János folytatja: „két szarva volt, a Bárányéhoz hasonló, de úgy beszélt, mint a sárkány” (Jel 13:11, ÚRK). A bibliai próféciában a szarv hatalmat szimbolizál. Az első fenevadtól eltérően ennek a szarvain nincsenek koronák, ami arra utal, hogy nem monarchia. A két szarv a két fő kormányzati elvet jelképezi, amelyekből az Egyesült Államok hatalma és sikere fakad: a politikai és a vallási szabadság.
Jel 13:11-12 versében milyen változást látunk ezen a fenevadon? Hogyan beszél?
Ez a szelíd, bárányhoz hasonló nemzet végül úgy szól, mint a sárkány, és „az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi” (Jel 13:12). Hátat fordít a vallásszabadság elveinek, „és azt is eléri, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat” (Jel 13:12, ÚRK). Az Egyesült Államoknak vezető szerepe lesz abban, amikor a földön mindenkitől megkövetelik, hogy imádják az első fenevadat, valamint ismerjék el a pápaság lelki és világi tekintélyét. E prófécia szerint az Egyesült Államok megformálja a fenevad képét – ami az egyház és az állam egysége –, és mindenkinek előírják, hogy imádja ezt a képet. Különösen érdekes, hogy amikor először azonosították az Egyesült Államokat ennek a fenevadnak a hatalmaként, akkor még közel sem volt akkora katonai és gazdasági behemót, mint amivé mára vált – és ami továbbra is marad.
Gondoljunk a mai politikai instabilitásra Amerikában! Hogyan vezethet majd el ez a helyzet a prófécia teljesedéséhez?
![]() |