Olvassuk el Zsolt 89:28-33, 39-47 és 132:10-12 verseit! Mi a dávidi szövetség lényege? Mi fenyegette?

A szövetségben Isten örök támogatást ígért Dávid vonalának, valamint népének jólétet (2Sám 7:5-16; Zsolt 89:2-5, 20-38; 132:12-18). Isten ünnepélyes fogadalma és a király Isten iránti hűsége volt az alapja a szövetség tartósságának. Csakhogy még az istenfélő királyok, mint Dávid sem voltak mindig hűségesek az Úrhoz. A 89. zsoltár kesereg a szomorú valóság felett, ami látszólag arra mutat, hogy oda lettek a dávidi szövetség dicsőséges ígéretei. Vajon Isten egészen elhagyta volna Izraelt? Minden remény elveszett? A válasz természetesen az, hogy Nem!

Isten haragja valóban kifejezi az isteni ítéletet (Zsolt 38:2; 74:1), de nem tart örökké, örök szeretetével az Úr megbocsátja az emberek bűneit, ha megtérnek. Azonban amíg tart haragja vétkező népe iránt, az igen komoly. Az emberek érzik engedetlenségük keserű következményeit, felmérik bűneik súlyát (Zsolt 89:39-47), mégis azt kérdezik: „Meddig?” Ezzel arra utalnak, hogy Isten haragja nem állandó (Zsolt 89:47). Új remény fakad abból, hogy újólag megbizonyosodnak Isten hűségéről, aki „megemlékezik” kegyelméről (Zsolt 89:48, 51). Röviden tehát: ugyan a szövetség emberi oldala megbukott, a nép mégis megnyugodhatott Isten szándékainak változatlansága ígéretében a Messiás miatt, aki megtestesíti Izrael és az egész világ igazságát, üdvösségét. Vagyis végül Isten győzedelmeskedik, örökre megalapítja országát, de csakis Jézus, nem pedig a nép miatt. Jézus Krisztus a Messiás, Dávid Fia (Mt 1:1; Zsid 1:8), „az elsőszülött minden teremtmény előtt” (Kol 1:15, RÚF). Ez utalás Zsolt 89:28 versére: „Én meg elsőszülöttemé teszem őt, és feljebbvalóvá a föld királyainál” (ÚRK). Dávidot, Krisztus előképét nevezi ez a vers Isten elsőszülöttének.

Világos, hogy az „elsőszülöttség” nem Dávid biológiai státuszára utal, hiszen a szülei nyolcadik fia volt (1Sám 16:10-11). Hasonló a helyzet Jézus esetében is. Ez a cím különleges megtiszteltetését és tekintélyét jelzi (Kol 1:16, 20-22). Isten királlyá tette az egész világ felett, amikor a halálból feltámasztotta (ApCsel 2:30-31).

Olvassuk el Kol 1:16, 20-22 verseit! Mit tanít ez a szakasz Jézusról, arról, amit értünk tett? Milyen ígéretet találunk ebben személyesen magunkra nézve?