Olvassuk el a 141. zsoltárt! Miért imádkozik a zsoltáros?
A 141. zsoltár védelmet kérő ima a kívülről és a belülről támadó kísértések ellen. A zsoltárost nemcsak a gonoszok csapdái fenyegetik (Zsolt 141:9-10), hanem az is megkísérti, hogy ugyanazt tegye, mint a gonoszok. Az első gyenge pont a beszédben gyakorolt önuralom hiánya, ezért kéri a zsoltáríró az Urat, hogy tegyen závárt (zárat, ÚRK) a szájára (Zsolt 141:3). Ez a kép a bibliai időkben a városokat védő városkapuk őrzését idézi.
Az is kísértést jelent, hogy Isten gyermeke vajon az igazak tanácsára hallgat, vagy pedig a gonoszok csábításának enged (Zsolt 141:4-5). A zsoltáros szerint elsősorban a szíve van veszélyben, hiszen ott dúl az igazi csata. Csak úgy állhat meg a hívő a kísértésben, ha szakadatlanul imádkozik, Isten iránti teljes bizalommal, tisztelettel (Zsolt 141:1-2).
Olvassuk el Zsolt 1:1 és 141:4 verseit! Ezek szerint mennyire épül fel fokozatosan, milyen alattomos a kísértések támadása?
Zsolt 141:4 úgy ír a kísértésről, mint ami fokról fokra halad. Először az ember szíve hajlik a rossz felé, másodszor következnek a gonosz tettek (a héberben ennek a jelentése kiemeli a cselekedet ismétlődését). Harmadszor az ember már a bűnösök kedvelt ételeiből is eszik, vagyis kívánatos dologként fogadja el gonosz szokásaikat.
Hasonlót látunk Zsolt 1:1 versében is: a kísértés akadályozza Isten gyermekét abban, hogy az Úr útján járjon, inkább a gonoszokkal tart, majd a bűnösök útjára áll át és végül a csúfolkodók székébe ül. Bűnösök, gonoszok, csúfolkodók: ne legyünk olyanok, mint ők, ne engedjük, hogy eltérítsenek az Úrtól!
A Zsoltárok bemutatják a kísértés fokozatosságát, csábítását, ravaszságát, és ez is alátámasztja, hogy csak akkor győzhetünk, ha teljes mértékben az Úrra támaszkodunk. Hangsúlyozzák, hogy milyen fontos, mit mond, hallgat meg az ember a kísértések között. A gonoszok és az igazak vége szolgáljon okulásunkra, hogy keressük az Istentől származó bölcsességet (Zsolt 1:4-6; 141:8-10)! Azonban mindkét zsoltár szerint a jövőben történik meg Isten gyermekeinek végső igazolása. Ez azt jelenti, hogy a hívők türelmesen bízzanak Istenben, várjanak rá!
Letöltés |