Olvassuk el a 90. zsoltárt, valamint Zsolt 102:12 és 103:14-16 verseit! Mi az ember sorsa?

A bűn következtében a párához lett hasonló az ember élete az örökkévalósághoz viszonyítva. Ezer esztendő Isten szemében olyan, „mint egy őrjárásnyi idő éjjel” (Zsolt 90:4). Az örökkévalósághoz képest az emberi élet szinte elrepül (Zsolt 90:10). A legerősebb embert a leggyengébb növényhez hasonlítja az Ige (Zsolt 90:5-6; 103:15-16). Ráadásul ez a rövid élet is fáradozással és szomorúsággal teli (Zsolt 90:10). Azok is siránkoznak, keseregnek az élet rövidsége miatt, akik nem hisznek Istenben, szekulárisok, különösen az örökkévalóságra gondolva, amiről tudnak, de ami nélkülük halad tovább.

A 90. zsoltár az emberi sorsot a Teremtő Isten gondviselésével hozza összefüggésbe. Az Úr volt népének hajléka minden nemzedék idejében (Zsolt 90:1-2). A „hajlék”-nak fordított héber má’on szó úgy utal az Úrra, mint aki népének oltalma, menedéke (Zsolt 91:9). Isten visszafogja jogos haragját, újból kegyelmet ad. A zsoltáros felkiált: „Ki mérheti föl haragod erejét” (Zsolt 90:11, ÚRK), amiben az is benne foglaltatik, hogy soha senki nem tapasztalta a maga teljességében Istennek a bűn miatti haragját, ezért még van remény az emberek megtérésére, még szerezhetnek az igaz élethez kellő bölcsességet. A Bibliában a bölcsesség nem csupán az intelligenciára vonatkozik, hanem Isten tiszteletére is. Bölcsességre van szükségünk, hogy tudjuk, hogyan „számláljuk a napjainkat” (Zsolt 90:12). Napjaink száma véges, ezért tudjuk megszámlálni azokat, amivel tisztában is vagyunk. A bölcs élet azt jelenti, hogy az ember tudatában van az élet múlandóságának, ez vezeti hitre és engedelmességre. Csak a megtéréssel tehetünk szert ilyen bölcsességre (Zsolt 90:8, 12), Isten bűnbocsánatának, könyörületének és kegyelmének ajándéka által (Zsolt 90:13-14). Alapvető problémánk nem abból fakad, hogy Isten embernek teremtett bennünket, hanem a bűnből és abból, amit az a világunkban okozott. Pusztító hatásai mindenben és mindenkiben meglátszanak.

Jézusnak köszönhetően azonban van kiút az ember nehéz helyzetéből (Jn 1:29; 3:14-21), máskülönben semmi reményünk nem lenne.

Gyorsan tovaszáll az életünk, de minek a reményét kapjuk Jézusban (lásd Jn 3:16)? Milyen reménységünk lehetne nélküle?