SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltárok 51; 113; 123; 130; 136

„Hálát adok neked, Uram, a népek között, és zengedezek neked a nemzetek között. Mert az egekig ér a te kegyelmed és a felhőkig a te hűséged” (Zsolt 57:10-11, ÚRK).

A zsoltárosok belátják lelki szegénységüket, semmit sem ajánlhatnak fel Istennek, vagyis nincs bennük semmi, amire hivatkozhatnának szent trónja előtt (Zsolt 40:18). Felmérik, hogy szükségük van Isten kegyelmére, mint ahogy mindannyiunknak.

Röviden: szükségük van az evangéliumra.

A Zsoltárok hangsúlyozzák, hogy emberként teljes egészében Isten kegyelmétől függünk. Hálásak lehetünk azért, hogy kegyelme örök, amint a teremtés és Izrael népének történelme is bizonyítja (Zsoltárok 136). Az örökkévaló Isten szemében múlandó az emberi élet, mint a fű, de Ő megkönyörül rajtunk és megújítja erőnket (Zsolt 103:3, 5, 15), benne ígéretet kapunk az örök életre.

Isten népe számára vigaszt jelent, hogy az Úr hűséges a szövetségéhez. Bármennyire sürgetőek időnként a nép könyörgései, reménnyel is teljesek, hiszen a könyörülő Mennyei Atyához szólnak (Zsolt 68:6; 89:27; 103:13). Kegyelmének és szeretetének friss tapasztalatai erősítik elhatározásukat, hogy Istent fogják imádni és szolgálni, senki és semmi mást.