Ellen G. White: Gondolatok a Hegyibeszédről. Budapest, Élet és Egészség Kiadás, „Kik a boldogok?” c. fejezetből 11-18. és 32-39. o.
A zsoltárok könyve tiltakozik az ellen, hogy közömbösen tekintsünk az igazságtalanságokra és elfogadjuk a gonoszságot. Nem a bosszúállás, hanem Isten nevének megdicsőítése a motiváció mögötte. Helyénvaló, ha az igazak örömmel tekintenek arra, amikor Isten bosszút áll a gonoszság felett, mert így Isten neve és igazsága a világ szemében visszakapja jogos helyét (Zsolt 58:11-12). A Zsoltárok arra szólítják az embereket, hogy emeljenek szót az igazságtalanságok ellen és várják Isten országának eljövetelét, ugyanakkor a vigasztalásról és a szabadításról is biztosítanak. Felkel az Úr!
„»Ha szidalmaznak és háborgatnak titeket, örüljetek és örvendezzetek« – mondja Jézus, és például állítja elénk a prófétákat, akik az Úr nevében beszéltek és példát nyújtottak »a szenvedésben és béketűrésben« (Jak 5:10). Ábel – Ádám gyermekei közül a legelső hívő – vértanúhalált halt; Énok Istennel járt, a világ pedig nem ismerte; Noét fanatikus riogató gyanánt kigúnyolták. »Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is;« »mások kínpadra vonattak, visszautasítva a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek« (Zsid 11:36, 35)” (i. m. 36-37. o.).
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
1) A világban történő gonoszságok láttán felvetődhet a kérdés az emberekben, hogy valóban uralkodik-e Isten. Mit tehetünk, hogy a hitünk rendíthetetlen, erős maradjon még a kísértések között is? Vagyis mire kell összpontosítanunk, hogy megőrizzük a hitünket Isten szeretetét, jóságát és hatalmát illetően? Mit árul el a kereszt Istenről és a jelleméről?
2) Miért fontos, hogy ne emberi eszközökre (vezetőkre, intézményekre és társadalmi mozgalmakra) hagyatkozzunk, mint akik irányadók a bölcsesség tekintetében, vagy megoldást adnának a világ igazságtalanságaira, hanem kizárólag Isten Igéjére és ítéletére támaszkodjunk?
3) Gyakorlatilag mi minden következik abból, hogy a szentély az isteni ítélet színtere?
4) Hogyan értsük bizonyos zsoltárok éles kijelentéseit? A zsoltárosok is emberek voltak. Mennyire tudunk így viszonyulni hozzájuk?
![]() |