Az Úr hatalmat adott Izrael vezetőinek, hogy az országban őrizzék az igazságot (Zsolt 72:1-7, 12-14). A királyoktól elvárta, hogy akarata szerint gyakorolják hatalmukat. A vezetők számára központi kérdésnek kellett volna lennie annak, hogy az országban fenntartsák a békét és az igazságot, valamint gondoskodjanak a társadalom perifériájára szorultakról, csak akkor virágozhatott az ország és az egész nép. A király trónját nem emberi hatalom, hanem az Istenhez való hűség erősíti.
Olvassuk el a 82. zsoltárt! Mi a következménye annak, ha a vezetők elferdítik az igazságot és elnyomják az embereket, akiknek a védelmét kapták feladatul?
A 82. zsoltárban Isten ítéletet hirdet Izrael korrupt bírái felett. Az „istenek” (Zsolt 82:1, 6) itt nyilván nem pogány bálványok, nem is angyalok, akik sosem kapták azt a feladatot, hogy szolgáltassanak igazságot Isten népének, tehát nem kerülhetnek ítélet alá azért, mert nem tették meg. A Zsolt 82:2-4 szakaszának vádjaiban a Tóra törvényei visszhangzanak, Izrael vezetőire „istenekként” utalva (5Móz 1:16-18; 16:18-20; Jn 10:33-35). Isten kérdőre vonta „az emberek fiait”, hogy igazságosan ítélnek-e, és kihirdeti büntetésüket, mert igazságtalannak találta őket. A vezetők oktalanul botorkáltak a sötétben (Zsolt 82:5), mert elhagyták Isten törvényét, a világosságot (Zsolt 119:105). A Szentírás megingathatatlanul kitart amellett, hogy egyedül az Úr az Isten, aki képviselőiként bevont a kormányzásba kijelölt emberi vezetőket is (Róm 13:1). Azonban milyen gyakran előfordult a történelemben, hogy emberek visszaéltek a nekik adott hatalommal, és ez most is megesik! A 82. zsoltár ironikus hangnemben elítéli bizonyos vezetők hitehagyását, akik „isteneknek” képzelték magukat a többi ember felett. Isten tekintélyt és kiváltságot adott az izraelita vezetőknek, úgy nevezték őket, hogy „a Felségesnek fiai”, Őt képviselhették, de az Úr megtagadta ezeket a gonosz vezetőket. Emlékezteti őket, hogy csupán halandó emberek, rájuk éppúgy vonatkoznak az erkölcsi törvények, mint a nép többi tagjára. Senki nem áll Isten törvénye felett (Zsolt 82:6-8).
Isten megítéli majd az egész világot, népe is számot fog adni neki. A vezetőknek és minden embernek követniük kell az isteni Bíró példáját, belé vetve legfőbb reménységüket.
Milyen hatalmad van mások felett? Mennyire élsz azzal igazságosan, helyesen? Jól gondold meg, mit teszel!
![]() |