SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Zsoltárok 13; 22; 44; 60:2-6; 105:5;

Kolossé 3:16; Jakab 5:13

„Egyszer, amikor egy helyen imádkozott, miután befejezte, azt mondta neki egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, mint ahogy János is tanította a tanítványait” (Lk 11:1, ÚRK)!

Bizonyos keresztények között elterjedt nézet, miszerint csak a spontán, nem előre betanult imádság az igazi. Jézus tanítványai különleges áldásban részesültek, amikor kérték Jézust, hogy tanítsa őket imádkozni. Isten a Biblia közepébe helyezte A zsoltárok könyvét, egy imakönyvet, nemcsak azért, hogy bemutassa, miként imádkozott ókori népe, hanem ezzel bennünket is imádkozni tanít.

A Zsoltárok kezdettől fogva formálták Isten népének – és így Jézusnak is – az imádságait (1Krón 16:7, 9; Neh 12:8; Mt 27:46; Ef 5:19). Ezen a héten megvizsgáljuk a Zsoltárok szerepét abban, ahogyan Isten népe az életútján haladt előre és fejlődött vele való kapcsolatában. Észben kell tartanunk, hogy ezek imádságok, és ilyen szempontból felbecsülhetetlen értéket képeznek, nemcsak a teológiai látás szempontjából, hanem azért is, mert gazdagítják és formálják egyéni, valamint közösségi imaéletünket.

A Zsoltárokat imádkozva sok hívő rendszeres és gazdagító imaéletet alakított ki, tartott fenn.

Ezen a héten folytatjuk A zsoltárok könyvének tanulmányozását, most főként azzal összefüggésben, ha a dolgok nem alakulnak fényesen a számunkra.