SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Krónika 16:7; Nehémiás 12:8;

Zsoltárok 25:1-5; 33:1-3; 82:8; 121:7; Róma 8:26-27

„Majd azt mondta nekik: Erről beszéltem nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, ami megíratott felőlem Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban. Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat” (Lk 24:44-45, ÚRK).

A zsoltárok könyve évezredek óta ima- és énekeskönyvül szolgál zsidóknak és keresztényeknek. Ugyan jellemzően a zsoltárosok Istennek szóló szavait találjuk benne, a tartalom mégsem halandóktól, hanem magától Istentől ered, aki megihlette gondolataikat.

Valóban az Úr indította a zsoltárosokat írásra, ezért mondjuk, hogy amint a Szentírás egészében (2Pt 1:21), úgy A zsoltárok könyvében is szolgáin keresztül és Lelke által szól hozzánk Isten. Jézus, az apostolok és az Újszövetség írói idézték a Zsoltárokat, szentírásként utalva rájuk (Mk 12:10; Jn 10:34-35; 13:18). A zsoltárok könyve is Isten Igéje, éppen annyira, mint Mózes első könyve vagy Pál levele a rómaiakhoz.

A Zsoltárokat a héber verselés szabályai szerint írták különböző ókori izraelita szerzők, így ez az irat az ő világukat tükrözi, miközben egyetemes üzeneteket közvetít. A mi korunktól több évezrednyi távolságban keletkezett könyv üzenetének megértése szempontjából alapvető, hogy Isten Igéjeként fogadjuk el, nagy figyelmet fordítva a Zsoltárok költői stílusának jellemzőire, valamint történelmi, teológiai és irodalmi összefüggéseire.