A szenvedők segítése

Ki az, aki nem tapasztalta volna még, hogy milyen fájdalmas a világunk? Akár a gazdagság és az anyagiasság, akár a szegénység és az anyagi szükséghelyzetek világában élünk – nem számít. Az emberek szenvednek, fájdalmat élnek át és küzdenek. Elég csak ismernünk azt a megdöbbentő összeget, amelyet a nyugati világban évente antidepresszánsokra költenek, hogy megértsük: az anyagi jólét önmagában egyáltalán nem biztosíték a boldogságra és a békére.

„Az Úr Lelke van énrajtam, aki felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, és elküldött, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és a vakoknak a szemük megnyílását, hogy szabadon bocsássam a megtörteket” (Lk 4:18, ÚRK). Mit tanít ez az ige arról, amit Jézus tett? Nekünk mi a dolgunk azokért, akik szükségben élnek a környezetünkben?

Isten arra hív, hogy minden ember szükségletét betöltsük, még akkor is, ha nem tudjuk, mikor tér meg vagy egyáltalán elfogadja-e valaha Jézust. Az értük végzett munka a missziónk alapja, muszáj segítenünk őket, mert erre van szükségük, mert elfogadtuk Jézust mint Urunkat, és Ő erre hívott el minket.

A jézusi példa olyan bibliai alapelv, amit követnünk kell, még ha nem is tudjuk, hogy lesz-e a rászorultak közülük bárki, aki elfogadja majd Őt, vagy sem.

Hogy igazán segíthessünk, tisztában kell lennünk azzal, mire van szükség. Minden kultúrában más módon bánnak egy baráttal. Indiában az a szokás, hogy a látogatónak ételt és italt szolgálnak fel. Könnyebb egy idegennek jelképes összeget adni, mint megvigasztalni egy barátot, aki épp most vesztett el valakit a szerettei közül. Talán a pénznél vagy bármilyen fizikai dolognál többre van szüksége. Az együttérzés egy problémás időszakban néha nagyobb támaszt jelent.

Fontos alapelv, hogy Jézus segítői legyünk a barátaink között. Ebben először az a célunk, hogy önzetlen szeretetet tanúsítsunk irántuk és értsük meg, mire van szükségük, mielőtt megpróbálnánk segítséget felajánlani. Adjuk meg a kellő segítséget, még akkor is, ha nem tudjuk, hogy készen állnak-e Jézus követésére!

Olvassuk el Mt 25:34-40 verseit! Mit üzen számunkra ez a szakasz?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 4. negyedév

Isten küldetése – a mi küldetésünk

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: