„A csatában a sereg összezavarodik és meggyengül, ha nem működnek összehangoltan. Amikor a katonák mind az egyéni ötleteik alapján cselekszenek, anélkül, hogy tekintettel lennének egymás helyzetére és tevékenységére, csupán független atomok gyűjteményei volnának. Nem lennének képesek szervezetként, testként funkcionálni. Krisztus katonáinak összhangban kell cselekedniük! Nem szabad szeretniük azt, hogy csak ők egyedül! Ha azt teszi az Úr népe, akkor ahelyett, hogy tökéletes harmóniában élnének, egységesen gondolkoznának, egy lenne a céljuk és egy nagy, szent közösséggé válnának, gyümölcstelennek találják erőfeszítéseiket, elpazarolják idejüket és képességeiket. Egységben az erő. Néhány összehangoltan cselekvő, egy nagy cél felé törekvő, egy fej alatt levő megtért lélek minden lépésnél sikert arat (Ellen G. White: Spalding and Magan Collection. 121. o.).

Mi a jelentősége annak, hogy Pál követnek nevezi magát, aki „láncok között” van (Ef 6:20)?

A követek szerepe gyakran kényes volt háborús időben, így az apostol önjellemzése beleillik a katonai metaforába. A követekkel olyan tisztelettel kellett bánni, ami az őket küldő személyt vagy országot illette meg. Tehát éles ellentét van Pál státuszában abban a tekintetben, hogy ő a világegyetem legfőbb Uralkodójának a követe, mégis láncok között van, ami a mély megvetés jele. Ám mivel a nagykövetek a „hivataluk láncait” viselték, Pál „némi iróniával” említhette a „láncait”, mert „tiszteletreméltó megkülönböztető jelzésként” tekintett azokra (David J. Williams: Paul’s Metaphors: Their Context and Character. Peabody, MA., 1999, Hendrickson, 152. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) A megosztott és háborús világban mit jelent a számunkra és a gyülekezetünk számára az, hogy „békeharcban” állunk? Hogyan lehetünk a béke ügynökei a világban, amit egyre inkább az agresszió és az erőszak jellemez?

2) Milyen „tüzes nyilakat” lőnek ránk? Hogyan olthatjuk ki azokat a hit pajzsával?

3) Időnként hallunk „imaharcosokról”. Ef 6:18-20 versei alapján hogyan végezhetünk imaszolgálatot?

4) Hogyan bánjunk azokkal, akik sebeket kaptak a nagy küzdelem csataterén? Hogyan viszonyuljunk ahhoz a keresztény hívőhöz, aki a csata hevében félelemből meghátrál vagy nyíltan megadja magát a másik oldal előtt?