Pál szerint hogyan kezdjék a hívők a felkészülést a gonosz elleni küzdelemre (Ef 6:14; lásd még Róm 8:37-39; 1Pt 4:1; 5:8)?

Az apostol figyelmeztetése a heves csatára (Ef 6:13) felkészíti az olvasót a végső felhívására (ez a sorban a negyedik, vö. Ef 6:11, 13), hogy álljanak meg, illetve a felfegyverkezés részletes leírását is adja (Ef 6:14-17). Azt írja, hogy „övezzétek körül derekatokat” (Ef 6:14, ÚRK; vö. Ézs 11:5). Munka vagy csata előtt az ókori bő szabású ruhákat a deréknál kellett körülövezni (vö. Lk 12:35, 37; 17:8). Pál elképzeli, amint a hívő felölti magára a páncélt, mint egy római légionárius: először a katonai bőrövet teszi fel, annak díszes lapjaival és csatjával. Az övről több bőr pánt lógott, amiket fémlemezek borítottak. Ezek együttesen olyan „kötényt” alkottak, ami látható rangjelzésként szolgált. Az öv összefűzte és összetartotta az egyenruha többi részét.

Az igazlelkűség nem a hívőké, hanem Isten ajándéka (vö. az üdvösséggel Ef 2:8 versében), de nem maradhat elvont, távoli jelenség, ami nem formálja át életüket vagy nem hat rá. Magukra kell „ölteniük” Isten igazlelkűségét, hogy tapasztalhassák és használhassák ezt az isteni ajándékot. Nem ők birtokolják az Úr igazlelkűségét, hanem az birtokolja őket.

Pál ezután bátorítja a hívőket, hogy vegyék fel „az igazság páncélját” (Ef 6:14, ÚRK; vö. 1Thessz 5:8). Az igazlelkűség övével együtt ez is isteni eredetű, része az isteni vitéz szerepében megjelenő Jahve páncéljának (Ézs 59:17). Az apostol idejében a katonák mellvértje láncvértből (egymásba fűzött apró vaskarikákból), páncélingből (egymást fedő bronz- vagy vaslemezekből), vagy egymáshoz erősített és egymást fedő vaselemekből állt. Ez a páncél vagy mellvért az ellenség csapásaitól, szúrásaitól védte a viselője életfontosságú szerveit. A hívőknek az előbbi képpel összehangban tapasztalniuk kell azt a lelki védelmet, amit Isten igazságának ajándéka nyújt nekik. Pál az Efezusi levélben az igazságot a szentséggel és a jósággal köti össze (Ef 4:24; 5:9). Értelmezése szerint azok segítségével igazságosan és jól bánunk másokkal, főként a gyülekezeti testvéreinkkel.

Hogyan tapasztaltuk már, hogy a jóság, a szentség és az igazság véd bennünket?