TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Pál tisztelete a gyerekek, mint hívőtársaink (Ef 6:1-3) iránt jobban ráirányítja a figyelmet arra, hogyan bánnak velük a mai világban. Az apákhoz intézett szavai (Ef 6:4) arra szólítanak, hogy vegyük komolyan a szülői kötelezettségeket. A rabszolgákra (Ef 6:5-8) és különösen a rabszolgatartókra (Ef 6:9) vonatkozó tanácsainak a mi helyzetünkre való alkalmazása nehezebb, mivel sokunk számára távoli ez a társadalmi felállás, illetve mivel tudjuk azt is, hogy a szolgaság bármely formája erkölcsi szempontból a legnagyobb gonoszságok egyike. Mégis, mivel Isten ihlette ezeket a szavakat, részét képezik a Szentírásnak, mérlegelnünk kell, hogyan tudjuk alkalmazni ezeket ma. Az 1. századi efezusi hívőkkel együtt nekünk is kiváltságunk és kötelességünk, hogy a kapcsolatainkban alkalmazzuk az evangélium értékeit. Azért választottuk az alábbi kérdéseket, hogy ezt a fontos munkát segítsék elő.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mit jelent az adventisták számára, hogy a gyerekek szeretete a bizonyítéka annak, hogy a nép felkészült az Úr fogadására (lásd Lk 1:17; Mal 4:6)?

2) Pál egyértelműen tiszteletben tartotta a gyerekeket. Ebből következik a kérdés: mi a mi felelősségünk azok iránt, akik gyerekként bántalmazás, nemi erőszak és megszégyenítés áldozatai voltak? A nehéz gyerekkori tapasztalatok meghatározó hatását vizsgáló kutatások fényében milyen felelősséggel tartozunk irántuk?

3) Pálnak a gyerekek iránti tisztelete és Jézus odafigyelése alapján mi az egyház felelőssége a rábízott gyerekek gondozása és védelme szempontjából? Milyen rendszerekre és eljárásokra van szükség ennek érdekében?

4) Pálnak a szolgákra és az urakra vonatkozó tanácsait (Ef 6:5-9) gyakran alkalmazzák a munkáltatók és munkavállalók viszonyára. Mennyiben helyénvaló ez? Milyen veszélyeket rejt magában, ha így teszünk?

5) A rabszolgaság ma is fájdalmas valóság, a világon negyvenmilliónál is többen élnek rabszolgaságban („Globális rabszolgasági mutató”: https://www.globalslaveryindex.org/). Szabad emberként, akiknek lelki elődei szilárdan elkötelezték magukat a rabszolgaság eltörlése mellett, mi a mi kötelességünk Isten gyermekei iránt, akiket rabszolgaságba taszítottak?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 3. negyedév

Az Efézusi levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: