KRISZTUS SZOLGÁI

Mit vár el Pál a keresztény szolgáktól a nekik szóló részletes utasításaiban (Ef 6:5-8)?

Pál kéri a keresztény szolgákat, hogy engedelmeskedjenek a gazdáiknak és szeretetből fakadó, kiváló szolgálatot biztosítsanak. Itt meg kell említeni, hogy többször utal arra a nagy helyettesítésre, amire kéri őket. Nem az a dolguk, hogy Krisztus helyére emeljék a gazdájukat és olyan hűséget tanúsítsanak iránta, ami egyedül Krisztust illeti meg. Inkább a szívből fakadó, kiváló szolgálatukat motiváló elkötelezettséggel és hűséggel Krisztust, az Urat állítsák a gazdájuk helyére. Pál ezzel a fontos cserével a gazda-szolga kapcsolatának átértelmezett keresztény szemléletét kínálja.

Figyeljük meg, hányféleképpen ajánlja figyelmükbe Pál ezt a cserét:

1) A gazdák hatalmát kisebbíti az apostol, amikor „test szerint való” uraknak nevezi őket, és rámutat a valódi mennyei Úrra (Ef 6:5).

2) „félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek… tiszta szívvel, mint Krisztusnak” (Ef 6:5, ÚRK).

3) Pál akkor említi a legvilágosabban a helyettesítést, amikor azzal érvel, hogy a keresztény szolgák hűségesen végezzék a feladatukat, nem úgy, mint a gazdáik szolgái, hanem „mint Krisztus szolgái” (Ef 6:6).

4) „…lélekből cselekedjétek Isten akaratát”, Istennek szolgálva (Ef 6:6).

5) Pozitív lelkületből fakadó szolgálatot kér, hogy úgy járjanak el, „mint akik az Úrnak szolgálnak és nem embereknek” (Ef 6:7).

A szolgák Krisztus visszatérésekor teljes jutalomra számíthatnak szívből fakadó szolgálatukért. Érte végezték a munkájukat és tőle számíthatnak jutalomra. Ez kifejezetten vonzó gondolat a rabszolgáknak, akik nem kaptak fizetést, akik azt érezhették, hogy földi gazdájuk nem értékelte őket, vagy esetleg ennél is rosszabb történt velük (vö. 1Pt 2:19-20). A hívő szolgának viszont olyan Ura van, aki figyelmes, észreveszi, „ha valaki jót tesz” (Ef 6:8, ÚRK) és biztos jutalmat ígér.

Bármennyire is várnánk, hogy a Szentírás nyíltan elítéli a rabszolgaságot, nem teszi. Viszont milyen elveket szűrhetünk le Pál szavaiból azzal kapcsolatban, hogy hogyan viszonyuljunk azokhoz, akikkel együtt dolgozunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 3. negyedév

Az Efézusi levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: