Olvassuk el a szolgáknak és a gazdáknak szóló tanácsokat a következő szakaszokból: 1Kor 7:20-24; Ef 6:5-9; Kol 3:22-4:1; 1Tim 6:1-2; 1Pt 2:18-25! Hogyan összegeznénk ezeket?

Miközben elképzeljük, amint a keresztény szolgák és urak együtt ülnek az efezusi házi gyülekezetekben, elgondolkodtató, ahogy Pál a keresztény gazdákhoz szól. A görög-római világban a rabszolgaság több mindenben különbözött az új világbeli, későbbi változattól. Nem egy adott etnikai csoportra korlátozódott. A városi, házi rabszolgáknak időnként felkínálták a tanulás lehetőségét, majd építészként, orvosként és filozófusként is dolgozhattak. Alkalmanként a háztartásban élő rabszolgák számára megvolt az esély, hogy a szolgálat bizonyos ideje után felszabadulhattak, bár a legtöbben sosem nyerték el a szabadságot. Néhány újabb angol bibliafordítás az Ef 6:5-8 szakaszában található görög dulosz („szolga”) kifejezést úgy fordítja, hogy „jobbágy”. Nem mindenütt bántak egyformán a rabszolgákkal, a vidéken élőknek gyakran kellett kemény munkát végezniük. Viszont bárhol szolgáltak, a gazdáik szinte korlátlan hatalma és uralma alatt álltak, akik birtokolták őket, a feleségüket és a gyermekeiket is. Publilius Syrus, a volt rabszolga kiáltása szívbe markoló: „Szebb meghalni, minthogy rabszolgává alacsonyítsanak!” Mindezek alapján inkább az tűnik helyénvalónak, ha a dulosz szót úgy fordítjuk, hogy „szolga”, főleg mivel a gazdáik fenyegetése alatt kellett élniük (Ef 6:9). A rabszolgaság mindenütt jelen volt Pál világában. Az apostol nem társadalmi forradalmárként állt a kérdéshez, hanem pásztorként, aki tanácsolta a hívőket, hogyan birkózzanak meg az adott helyzettel. A hívő személyének átalakulására össz­pontosító új képet vázolt fel előttük, aminek később szélesebb körű hatása lehet általánosságban a társadalomra: „Az ő elképzelése nem a Római Birodalom rabszolgáinak felszabadítása volt. Nem a törvényes felszabadítást látta maga előtt, hanem az Isten gyermekeivé való örökbefogadásból fakadó testvéri alapú közösség új teremtését… Pál szerint az egyházban, Krisztus testében, helyi szinten, a keresztény házigyülekezetekben és otthonokban kellett a társadalmi forradalomnak végbemennie” (Scott McKnight: The Letter to Philemon. Grand Rapids, MI., 2017, Eerdmans Publishing Company, 10-11. o.).

A keresztény történelem egyik nagy szégyenfoltja az, ahogyan a rabszolgasággal kapcsolatos igeszakaszokat felhasználták a gyakorlat igazolására. Miért félelmetes üzenet ez azzal kapcsolatban, hogy mennyire körültekintően kell értelmeznünk Isten Igéjét?