TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Két megjegyzés bővíti az Ef 4:7-10 szakaszáról szóló tanulmányunkat:

Ef 4:9 versének fordítása. Egyes fordítások úgy jelzik, hogy a lejövetel a felmenetel előtt történik (pl. „előbb le is szállott”, KAR, ÚRK). Más fordítások sokkal szorosabban követik a görög szöveget, és nyitva hagyják a felmenetel és lemenetel időzítésének kérdését (pl. „Az pedig, hogy »felment«, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre”, RÚF). Az utóbbi fordítás a keddi részben jelzett nézettel együtt lehetővé teszi Zsolt 68:19 sorrendjének követését. Abban Krisztus mennybéli felmagasztalása (a „felmenetel”) történt meg először, amit a Lélekben történő „lejövetele” követett.

Foglyokat vitt magával. Pál a görög Ószövetségből, a Septuagintából (az Ószövetség egyik ógörög fordításából) idézte Zsolt 68:19 versét. Az Ef 4:8 versében használt kifejezés szó szerint így hangzik: „foglyokat vitt fogva” (KAR, ÚRK) vagy „foglyokat vitt magával” (RÚF). A hetednapi adventisták gyakran úgy értelmezték ezt a szakaszt, hogy mennybemenetelekor Krisztus magával vitte azokat, akik feltámadtak az Ő feltámadása idején (Mt 27:51-53). Ők jelképezik az „első zsengét” a megváltottak közül, amit Jézus bemutatott az Atyának a mennyei trónterembe való visszatérésekor (lásd Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 740. o.; vö. 692-693. o.). Kol 2:15 versével összehangban pedig úgy értelmezhető másképpen ez az igeszakasz, hogy Krisztus győz az ellenségei – Sátán és gonosz angyalai – fölött, akik legyőzött hadifoglyokként jelennek meg.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Vessük össze Ef 4:11 versében a „lelki ajándékok” felsorolását Róm 12:4-8, 1Kor 12:4-11, 27-30 és 1Pt 4:10-11 verseivel! Milyen különbségeket és hasonlóságokat figyelünk meg?

2) Beszélgessünk az osztályban arról, hogy hányféle „tanítás szele” (ÚRK) fújja az egyházat ma! Figyeljük meg, Pál azt mondja, hogy ezek a szelek nem fújhatnak minket el! Hogyan védhetjük meg magunkat és hittestvéreinket attól a kártól, amit az ilyen szelek okozhatnak? Soroljunk fel néhány konkrét módot!

3) Pál az „egység” gondolatát hangsúlyozza az Efezusi levélben. Csakhogy minden áron el kell érjük az egységet? Más szóval, mikor válhat hátrányossá az egység utáni vágy? Beszéljük meg!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 3. negyedév

Az Efézusi levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: