Mi az a hét „egy”, amire hivatkozik Pál az egyház egységének gondolatát alátámasztva (Ef 4:4-6)?
A hét „egy” felsorolása költői jellegű, és talán az Efezusban megszokott hiterősítő ének visszhangzik benne. A lista úgy kezdődik, hogy egyszerre két „egy”-et említ: „Egy a test” (ami az egyházra mint Krisztus testére utal: Ef 1:23; 4:12, 16; 5:23, 29-30) „és egy a Lélek” (Ef 4:4). A harmadik pedig, hogy „egy reménységre kaptatok elhívást” (Ef 4:4, ÚRK; vö. 4:1).
A felsorolás ezek után három másik elemet említ: „egy az Úr” (utalás Krisztusra), „egy a hit” (ami a keresztények hitére vonatkozik: Gal 1:23; Ef 4:13; Kol 1:23; 2:7; 1Tim 4:1, 6) és „egy a keresztség” (vö. Ef 5:26). Majd Istent jellemzi hosszabban, amivel le is zárja a szakaszt: „egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik” (Ef 4:6).
Mit közöl Pál a költői leírással az Atya Istenről? Ő a Teremtő Isten, mivel Ő „az Atyja mindeneknek”. A mondat többi része bemutatja, hogy miután az Úr megalkotta a világot, gondot visel mindenről. Az apostol nem játszadozik sem a panteizmus (ami a természettel azonosítja Istent), sem a panenteizmus (ami szerint a világ Isten része, bár nem korlátozza le arra a személyét) eretnekségével, hanem Isten természetfeletti létét hirdeti („mindeneknek felette van”), valamint tevékeny uralmát („mindenek által”) és tapasztalható jelenlétét („mindenekben”).
Figyeljünk fel két dologra az egység gondolatával kapcsolatban (Ef 4:1-6)! Először is ez lelki kérdés, ami a hét „egy”-ben gyökerezik és örömre ad okot (Ef 4:4-6). Másodszor az egységet szorgalmasan védeni és erősíteni kell (Ef 4:3). Gyakran lesz okunk a sírásra, amikor nem sikerül elérni, ugyanakkor bármilyen kudarcot éljünk is át, mindig örülhetünk Isten Krisztusban elvégzett munkájának, amivel egyesíti az egyházat, örüljünk a Lélek egysége teológiai valóságának! Így erőt kapunk, hogy visszatérjünk az egység továbbvitelének kemény munkájához. Ezt pedig azzal a friss meggyőződéssel tehetjük, hogy az Úr művéhez járulunk hozzá.
Olvassuk el ismét Ef 4:4-6 szakaszát! Mit érzünk ezzel kapcsolatban? Mit kellene éreznünk, tudva, amit ez az Istenben és az Istennel való egységünkről mond?
![]() |