Pál doxológiával, rövid, Istent dicsőítő költői fordulattal zárja imáját. Miért ad hálát (Ef 3:20-21)?
Pál eddig a hívőkért mondott imádságát jegyezte fel (Ef 3:14-19), ami közvetlen és erőteljes. Rövid himnusza két kérdést vet fel: 1) Vajon helytelen az, ahogyan a következő mondattal ez a szakasz felemeli az egyházat, szinte Krisztus mellé: „Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban” (Ef 3:21)? Pál nagy érdeklődést tanúsít az efezusi gyülekezet iránt, de egyértelmű, hogy Krisztus annak az Üdvözítője, Ő lakik a hívők szívében (Ef 3:17). A doxológiában az apostol dicsőíti Istent az üdvösségért, amit Krisztus Jézus által kínált fel az egyháznak. 2) A „nemzetségről nemzetségre örökkön örökké” (Ef 3:21) fordulatot vajon az egyház végtelen földi jövőjének ábrázolásaként kell értelmezni, Krisztus visszatérése pedig felfüggesztésre került volna? Az Efezusi levél roppant nagy váradalmakat fogalmaz meg a jövőre vonatkozóan. Például Ef 4:30 verse előretekint a „váltságnak napjára”. Továbbá a hívők „az eljövendőben” (Ef 1:21, ÚRK) tapasztalják majd Krisztus határtalan királyi hatalmát. Az apostol dicshimnuszát úgy kell értelmeznünk, hogy az Jézus vég nélküli hatalmát ünnepli, amit a hívők érdekében gyakorol.
Ha visszatekintünk Pál második imájára (Ef 3:14-21; vö. 1:15-23), azt látjuk, hogy erőt merít az Atya gondoskodásának kozmikus mértékéből (Ef 3:14-15), a Szentlélek elérhetőségéből (Ef 3:16), a Krisztussal való kapcsolatból (Ef 3:17), illetve végtelen szeretetének felfoghatatlan nagyságából (Ef 3:18-19). Ez olyannyira igaz, hogy elképzeli, amint a hívők beteljesednek „az Isten egész teljességéig” (Ef 3:19, ÚRK). Dicsőítésében ezeket a lelki valóságokat ünnepli, továbbá újból rácsodálkozik, hogy milyen bőséges erőt kínál fel Isten a szenteknek (Ef 3:20-21).
Amikor csak nyomasztani kezdenek bennünket a gondok, a kísértések vagy a kételyek, Pál imáinak ehhez az élénk leírásához fordulhatunk. A bebörtönzött apostol felemeli a tekintetünket Isten nagy céljainak és kegyelmének horizontjára, arra emlékeztet, hogy részét képezzük Isten végső tervének (Ef 1:9-10), a hatalma pedig munkálkodik bennünk.
Istennek mely áldásai különösen értékesek a számunkra? Írjunk egy dicsőítő imát, úgy adjunk hálát az Úrnak azokért!
![]() |