Mit mond Pál Istenről és az Ő tetteiről Ef 3:7-13 szakaszában?

Pál ismét bejelenti, hogy „Isten kegyelmének ajándékából” lett szolgálattevő (Ef 3:7, ÚRK; vö. Ef 3:1-2). Az evangéliumhoz hasonlóan az ajándékot sem azért kapja az ember, mert méltó volna rá, hanem az Úr kegyelméből. Az apostol azzal támasztja alá ezt a pontot, hogy magát „minden szentek között a legeslegkisebbnek” (Ef 3:8) tartja.

Érdekes, ahogy Pál egyre jobban megérti önmagát, amit észreveszünk, ha a leveleit a megírásuk sorrendjében olvassuk. Eleinte hangsúlyozza, hogy Isten rendelte őt apostolul (Gal 1:1). Később viszont úgy mutatkozik be, mint aki „a legkisebb az apostolok közül” és nem „méltó, hogy apostolnak neveztessem” (1Kor 15:9). Az Efezusi levélben „minden szentek között a legeslegkisebbnek” (Ef 3:8) nevezi magát. Végül úgy utal magára, mint aki „első” a bűnösök között (1Tim 1:15).

Talán Pálnak ez a gondolatmenete segít magyarázni Ellen G. White jól ismert idézetét: „Minél szorosabb kapcsolatban állunk Jézussal, annál nyilvánvalóbb lesz saját bűnös voltunk; látásunk megtisztul, felismerjük fogyatkozásainkat, az Ő tökéletes jellemének éles ellentéteként” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 48-49. o.).

Ef 3:10 versében így ír Pál: „azért, hogy most az egyház által megismertesse a mennyei fejedelemségekkel és hatalmasságokkal Isten sokféle bölcsességét” (ÚRK). Kik azok a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok, akikre utal? Hogyan jelentheti ki nekik az egyház Isten „sokféle” vagy sokoldalú bölcsességét? Bár Ef 3:10 nem mondja el, milyen természetű hatalmakról van szó, de azokat a gonosz erőket érthetjük ez alatt, amiket Ef 6:11-12 verseiben mutat be részletesebben. Amennyiben így van, a zsidók és pogányok korábban igen megosztott csoportjait egyesítő egyház hangoztatni fogja az ördögi hatalmasságok és fejedelemségek előtt Istennek a jövőre vonatkozó tervét, ami szerint „Krisztusban mindeneket egybeszerkeszt, mind amelyek a mennyben, mind amelyek a földön vannak” (Ef 1:10, ÚRK). Tudatja velük, hogy Isten terve halad, így a végzetük immár biztos. Éppen az egyház egysége jelzi a végső vereségüket.

Hogyan változna meg a többi gyülekezeti taggal való viszonyunk, ha a közösségünk komolyan venné a „munkaköri leírást”, amit Ef 3:10 versében adott Pál az egyházra vonatkozóan?