Vessük össze Ef 2:11-12 verseivel a 1-3. verseket, ahol Pál korábban jellemezte a hallgatósága múltját! Mit emel ki az új összefoglalásban?
A pogányok, akik egykor teljesen elkülönültek Izraeltől és az Úr által felkínált üdvösségtől, hitre jutottak Krisztusban és Isten „testének”, az egyháznak a tagjaivá váltak. Pál fontosnak tartja megemlíteni nekik: „emlékezzetek meg” (Ef 2:11) a múltról! Akkoriban „Krisztus nélkül” (Ef 2:12), a Felkent, Izrael Messiása nélkül éltek. „Izráel közösségéből kirekesztve, és az ígéret szövetségétől idegenek” (Ef 2:12, ÚRK) voltak, mit sem tudtak az üdvösség ígéreteiről, amelyeket az Úr adott a megváltás története során. Kirekesztetésük Izraelből és az Izrael népén keresztül felkínált üdvösségből azt jelentette, hogy egykor „reménységetek sem volt, mert Isten nélkül valók voltatok ezen a világon” (Ef 2:12, ÚRK).
Korábban ráadásul a pogányok viszályban álltak a zsidókkal. Az apostol úgy utal a régi ellenségeskedésre, hogy megnevezi az egyik tünetét: a csúfolódást. A zsidók „körülmetéletleneknek” (ÚRK) nevezték a pogányokat, akik pedig ugyanolyan megvetéssel utaltak a zsidókra, akiket „kézzel metéltek körül” (Ef 2:11, ÚRK).
Ef 2:13 verse valami másra is rámutat. Pál így ír: „Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közeliekké lettetek a Krisztus vére által” (ÚRK).
Amikor az apostol azt mondja a pogány hívőkre, hogy „távol voltatok”, Ézs 57:19 verséből merít: „Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt” (vö. Ef 2:17-18). Krisztusban és a keresztjében a pogány hívők közel kerültek mindahhoz, amihez korábban nem volt hozzáférésük: Istenhez, a reménységhez, illetve zsidó testvéreikhez. Ez a jó hír, amire Pál leírása utal: Krisztus keresztje gyógyulást képes hozni a zsidók és a pogányok közötti nagy szakadék után, ami azt jelenti, hogy Isten képes megszüntetni minden viszályt és pártoskodást. Gondoljuk tehát végig, hogy mely kapcsolatokban tapasztalunk megoszlást a saját életünkben és a gyülekezetünkben, illetve gondolkozzunk a kereszt erején, ami felülemel azokon!
Milyen állapotból váltott meg minket Jézus? Miért fontos rendszeresen felidézni, hogy hol voltunk, amikor ránk talált és hol lennénk most, ha nem találkoztunk volna vele?
![]() |