SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 52:7; 57:19; János 14:27;

Róma 3:31; 7:12; 1Korinthus 3:9-17; Efezus 2:11-22

„Most pedig a Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közeliekké lettetek a Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette” (Ef 2:13-14, ÚRK).

Képzeljünk el egy pogány, görög embert, aki megtanulta értékelni a zsidók Istenét! Elfordult a többistenhittől és elfogadta az egy igaz Istent. Miközben a jeruzsálemi templom gyönyörű udvarai és bordázott oszlopai között sétál, az istentisztelet hangjára ő is dicsőíteni kezdi az Urat. Hirtelen azonban egy másfél méter magas kőtorlasszal találja szemben magát, amire görögül és latinul sűrűn rávésték a következő feliratot: „Idegen nem léphet e fal, illetve a templomot övező kerítés mögé! Akit elfognak, az csakis önmagát vádolhatja a halála miatt.” Abban a pillanatban az ember azt érzi, hogy kizárták, kirekesztették, idegen.

Ef 2:11-22 szakaszában Pál úgy tekint Krisztus keresztjére, mint ami hatalmas változást idézett elő, lerombolta a gátakat és a falakat. Függőleges értelemben a kereszt véget vet az elidegenedésnek, megbékíti az embereket Istennel, vízszintes irányban pedig kibékíti az embereket egymással. Véget vet az ellenségeskedésnek, békességet teremt zsidók és görögök között, akiket „új emberré” teremt (Ef 2:15). Új templomot alkotnak együtt, „Isten hajlékává [válnak] a Lélek által” (Ef 2:22).

Mit jelent ez az igazság a számunkra ma?