„De az irgalomban gazdag Isten az ő nagy szeretete által, amellyel minket szeretett” (Ef 2:4, ÚRK). A „De” és „Isten” két meghatározó szóval Pál elfordul hallgatósága múltbeli szomorú életének ábrázolásától (Ef 2:1-3), hogy az új, reményteli élet valóságát tárja eléjük (Ef 2:4-10).

Milyen értelemben vesznek részt a hívők Krisztussal a feltámadásában, a mennybemenetelében és a felmagasztaltatásában? Mikor lesz erre lehetőségünk (Ef 2:6-7)?

Már megjegyeztük, hogy az Efezusi levelet teljesen áthatja Krisztus, kiemeli, milyen összetartás van a hívők és az Úr között. Ef 2:5-6 verseiben Pál kiterjeszti ezt a témát azzal, hogy három ige segítségével érzékelteti a káprázatos igazságot, ami szerint Isten jóvoltából a hívők is részesei lehetnek azoknak a fontos üdvtörténeti eseményeknek, amelyek a Messiásban, Jézusban összpontosulnak.

Isten a hívőket Krisztussal együtt 1) megelevenítette; 2) feltámasztotta (ami alatt az apostol a Jézus mennybemenetelében való részvételüket érthette); 3) „a mennyekbe” ültette, ami azt jelenti, hogy a hívők Krisztus mellett lehetnek a világegyetem trónján. Jézussal felmagasztaltatnak.

Hogy megfelelő módon értékelhessük Pál érvelését, vissza kell tekintenünk Ef 1:19-23 szakaszára! Emlékezzünk rá, hogy halála, feltámadása, menny­bemenetele és felmagasztalása által Krisztus győzelmet aratott minden olyan gonoszság és lelki erő fölött, ami egykor a hívők életét uralta! Jézus a feltámadásával, mennybemenetelével, illetve felmagasztalásával fölé kerekedett e hatalmaknak – bár azok még mindig aktívak és fenyegetik az emberek életét. Megváltozott a világegyetem helyzete, már nem ugyanolyan, mint korábban volt. A hívők többé nem puszta szemlélői az eseményeknek, hanem személyes és közvetlen részeseivé váltak. Új lehetőségek egész skáláját tárja elénk az, hogy Krisztussal együtt feltámadtunk, a mennybe mentünk és felmagasztaltak bennünket. Jogunk van elfordulni az ördögök uralta élettől a Krisztusban található lelki bőség és erő élete felé (2Tim 1:7).

„Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét” (2Tim 1:7). Hogyan segítenek a ma megvizsgált versek megérteni, hogy miről ír itt Pál?