JÉZUS, A MINDENSÉG ÉS AZ EGYHÁZ

A korai keresztények Jézus felmagasztalásának ígéretét látták Zsolt 110:1 versében: „Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj a jobbomra, amíg ellenségeidet a lábad alá nem vetem zsámolyul” (ÚRK). Ugyanígy olvasták a 8. zsoltárt is, ami alátámasztja, hogy „mindent lábai alá vetettél” (Zsolt 8:7) az embernek (Zsolt 8:5). Azt hitték, hogy a sötétség erői a fejük fölött voltak a mennyekben, leigázással fenyegették őket, viszont belekapaszkodtak abba az igazságba, hogy a gonosz erők Krisztus lábai alá vettettek.

Figyeljük meg, hogy az Atya „az ő lába alá vetett mindent, és őt [Jézust] rendelte mindenek fölött való fővé az egyházban” (Ef 1:22, ÚRK; vö. „Őt tette mindenek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé” KAR). A „mindenek” egyetemes, mindent felölelő kifejezés, de Pál itt az Ef 1:21 versében említett „erőkre” utal. Isten mindent Krisztus lába alá rendelt – a kozmikus, természetfeletti és lelki hatalmakat is.

Mi az előnye az egyház számára annak, hogy Isten felmagasztalta Krisztust a világegyetem trónjára, és Ő uralkodik mindenek fölött mennyen és földön (Ef 1:22-23)?

Az Úr győzedelmessé tette Krisztust minden gonosz hatalom fölött. A Jézussal szoros összeköttetésben álló egyház, aminek a szükségleteiről Ő gondoskodik, már megkapta a győzelem ígéretét az ellenségek fölött. Az egyházáért munkálkodik Isten ereje, ami a feltámadáskor és a világegyetem erői fölé magasztalásakor nyilvánult meg. Isten a győztes Krisztust adta az egyháznak, ami eggyé vált benne, ezért nevezik az Ő testének.

Hogyan ismerhetjük meg hívőként a felmagasztalt Krisztust? Hogyan tapasztalhatjuk Isten erejét az életünkben? Pál nem nevez meg semmiféle stratégiát erre. Az viszont sokat elárul, hogy ez a szakasz egy „imakérés” része. Az apostol hiszi, hogy az Úr válaszolni fog az imájára. Megerősíti, hogy milyen hatása van annak, ha Istennek a Krisztusban megmutatkozott hatalmát magasztaljuk az Ő színe előtt és kérjük, hogy tevékenykedjen tovább az életünkben.

Hogyan tapasztaltuk már az ima erejét? Nem csupán a meghallgatott imák esetében, hanem általában. Hogyan von minket közelebb Istenhez az imádság és a Jézusban felkínált erő?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 3. negyedév

Az Efézusi levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: