Pál imádságának következő részében, Ef 1:20-23 szakaszában kifejti azt a harmadik kérdést, amiben szeretné, ha a Szentlélek bölcsességet adna a hívőknek: milyen hatalmas Isten ereje, amit az ő érdekükben használ. Kezdésként két üdvtörténeti pillanatra mutat rá, amiben felvillant Isten hatalma: 1) Jézusnak a halottak közül való feltámadása és 2) Krisztus felmagasztaltatása a világegyetem trónján (Ef 1:20).

Hogyan nyilvánult meg Isten hatalma Jézus feltámadásában (1Kor 15:20-22; Ef 1:20; Fil 3:8-11; Zsid 13:20-21; 1Pt 1:3)?

Jézus feltámadása a keresztény hit vitathatatlan eleme (1Kor 15:14, 17). A hűségesek azért várhatják Krisztus visszajövetelekor a nagy, jövőbeli feltámadást az örök életre, mert Ő feltámadt (1Kor 15:20-23). Azért kaphatjuk tőle az evangélium áldásait, így a Szentlélek jelenlétét is az életünkben, mert Ő él.

Zsolt 110:1 verséből származik az a kép, hogy Isten „a maga jobbjára ültette [Krisztust]” (Ef 1:20, ÚRK). Ez a legtöbbet idézett szakasz az Újszövetségben (mindegyik imént idézett igeszakasz abból merít). Jézus felmagasztalása az Efezusi levél kiemelkedő témája. A hívők vele [Krisztus Jézussal] ülnek le a mennyekben (Ef 2:6). Továbbá Pál úgy utal Krisztus felemeltetésére, mint annak előjelére, hogy Ő mindeneket beteljesít és egyházát ajándékokkal halmozza el (lásd Ef 4:8-11).

Ef 4:8-11 szakaszában az apostol óv bennünket: ne állóképként tekintsünk arra, hogy Krisztus az Atya trónján ül, hanem inkább „a felmagasztalt Krisztus dinamikus újszövetségi képét lássuk, aki Lelke által meghódítja az egész világot” (F. F. Bruce: The Epistles to the Colossians, to Philemon, and to the Ephesians. Grand Rapids, MI., 1984, Eerdmans, 133. o.). Pál tehát nemcsak a hívőknek felkínált isteni hatalom példájaként emlegeti Krisztus felmagasztaltatását/megkoronázását, hanem annak forrásaként is.

Milyen helyzetekben van most szükségünk Krisztus hatalmára? Hogyan vehetjük még inkább igénybe az erejét? Az életmódunkban mi akadályozhatja, hogy erőt kapjunk tőle?