ISTEN NAGYÍVŰ, KRISZTUS-KÖZPONTÚ TERVE

Mi a terve Istennek az „idők teljességének rendjére nézve” (Ef 1:9-10)? Mennyire átfogó ez a terv?

Pál háromféleképpen jelöli Isten tervét. 1) Az Ő akaratának titka, 2) amit előre elhatározott, illetve 3) ami az idők teljességére vonatkozik. Mi tehát a végső, legfőbb terve? Az, hogy Jézusban egyesít mindeneket mindenütt!

Az apostol igen kifejező szót használ a terv jellemzésére (görögül anakephalaiószaszthai), ami azt jelenti, hogy mindent „összeadni”, vagy „összegezni” Krisztusban. Az ókori számvitel szerint a számok oszlopát „összeadták”, az összeget pedig a tetejére írták. Jézusban összegződik Isten eszkatológiai terve. Ez a Krisztus-központú terv megvolt már „a világ teremtése előtt” (Ef 1:4), és olyan széles, hogy átfog minden időt (az idők teljességét) és teret („mindeneket… mind amelyek a mennyekben vannak, mind amelyek e földön vannak”). Az apostol kijelenti, hogy a Krisztusban való egység a világegyetemre vonatkozó nagy isteni cél.

Pál bemutatja a témát, ami az egész levelet átszövi: az „idők teljességének rendjére” (Ef 1:10) vonatkozó isteni tervet tárgyalja. Isten azzal kezdi a mindenség egyesítésére vonatkozó, Jézus halálában, feltámadásában, menny­bemenetelében és felmagasztalásában gyökerező tervét (Ef 1:15-2:10), hogy megalapítja az egyházat és egyesíti benne az emberiség egymástól elkülönült részeit: zsidókat és pogányokat (Ef 2:11–3:13).

Az egyház így jelzés a gonosz erőknek, hogy Isten terve már a végrehajtás fázisában van, vége lesz megosztó uralmuknak (Ef 3:10). Ahogy azt a Biblia másutt is írja: „mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van” (Jel 12:12).

Az apostol levelének második fele az egységre mutató lelkesítő felszólítással kezdődik (Ef 4:1-16), amit hosszas buzdítás követ, hogy tartózkodjanak az egységnek ártó viselkedéstől, inkább építsék a közösséget hívő társaikkal (Ef 4:17–6:9). Pál azzal a felemelő képpel zár, hogy az egyház egységes seregként harcol a békéért Krisztus nevében (Ef 6:10-20).

Hogyan ismerhetjük el és örülhetünk annak, hogy a Krisztus Jézusban nyert megváltás szerves része valami még átfogóbbnak, hatalmasabbnak, Isten kidolgozott, legfőbb tervének, ami szerint mindeneket egyesít majd Krisztusban?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 3. negyedév

Az Efézusi levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: