AZ EFEZUSI LEVÉL FELOLVASÁSA

Pál azért írta az Efezusi levelet, hogy hangosan felolvassák a hívők házigyülekezeteiben. Az apostol távozását követő években tovább növekedett a városban a keresztény mozgalom, megsokszorozódott a gyülekezetek száma. A korai hívők számára fontos esemény lehetett, amikor Tükhikosz, az alapító apostol személyes képviselője ismertette velük a levelet. Maga a levél is arra utal, hogy az összegyűlt csoport tagjai között ott volt az egész háznép: apa, anya, gyerekek és szolgák is (Ef 5:21–6:9). Abban az időben mások is a háznép részét képezték, így a pártfogoltak (olyan szabadok, akiknek a támogatása a házigazdától függött), de még vásárlók is. Tehát ők is ott lehettek, sőt más családok tagjai is.

Az alábbiakban találjuk a levél vázlatát, de olvassuk el az egész iratot, lehetőleg hangosan (körülbelül tizenöt percbe fog telni)! Milyen főbb gondolatok visszhangzanak benne?

11. Köszöntés (Ef 1:1-2)

12. Bevezető áldásmondás (Ef 1:3-14)

13. Ima a hívőkért, hogy Krisztus-központú bölcsességet kaphassanak (Ef 1:15-23)

14. Egykor lélekben halottak voltak, most Krisztussal felmagasztaltattak (Ef 2:1-10)

15. Krisztus az egyházat zsidókból és pogányokból hozta létre (Ef 2:11-22)

16. Pál a pogányoknak hirdette Krisztust (Ef 3:1-13)

17. Ima a hívőkért, hogy tapasztalják Krisztus szeretetét (Ef 3:14-21)

18. Ragaszkodni az egyház Lélek-ihlette egységéhez (Ef 4:1-16)

19. Új, az egységet erősítő élet (Ef 4:17-32)

10. Szeretetben, világosságban és bölcsességben járni (Ef 5:1-20)

11. Krisztusi élet a keresztény otthonban (Ef 5:21–6:9)

12. Álljunk meg együtt: az egyház Isten serege (6:10-20)

13. Záró köszöntések (Ef 6:21-24)

Mi az a meghatározó téma, ami végigfut a levélen? Mit jelent ez nekünk? Mely gondolatok ütnek szíven?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 3. negyedév

Az Efézusi levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: