Imára hunyt szemmel úgy látom,

hegy van előttem. Meg kell másznom.

Sőt, szurdok is, sötét, kietlen,

mégis bele kell ereszkednem…

– Hol a kezed?

Fogd az enyémet!

Ha nem érezlek, iszonyún félek!

Veled nem.

Veled már a hegyet sem bánom,

s akármi van a láthatáron,

amit Te szántál nekem mára,

holnapra vagy holnaputánra,

útvesztő ösvényt, bármerre fut,

hiszen

Tied a hegy és Te vagy az Út!