EGYETLEN KÖZBENJÁRÓNK JÉZUS

A fenevad hatalmának mely azonosító jeleit fedezzük fel Jel 13:4-5 verseiben?

A fenevad A jelenések könyvében egy hitehagyóvá lett vallási erő szimbóluma, ami a pogány Rómából emelkedik fel és világszéles rendszerré növekszik. Jel 13:5 szerint káromló hatalom. Az Újszövetségben az minősül káromlásnak, ha valaki Isten előjogait tulajdonítja önmagának.

Olvassuk el Lk 5:18-26 és Jn 10:33 verseit! A káromlás melyik két elemét azonosítják ezek a részek?

A vezetők istenkáromlással vádolták Jézust, az Ő esetében igazságtalanul, mert Isten minden előjogával és hatalmával rendelkezik, beleértve azt is, hogy megbocsáthatja a bűneinket, hiszen Ő Isten. Ezért is mondta olyan határozottan: „Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Filep? aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát” (Jn 14:9)?

1Tim 2:5 versében az áll, hogy csak egy közbenjáró van Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus. Ezzel szemben a római egyház azt tanítja, hogy a pap a közbenjáró Isten és a bűnös emberiség között. Csakhogy mivel a pap is bűnös ember, nem lehet a közbenjárónk, hiszen neki is szüksége van közbenjáróra. Istenkáromlást jelent még az is, ha valaki Istennek mondja magát vagy Isten helyére áll. Nézzünk meg csak két kijelentést a római egyház mérvadó forrásaiból!

„A pápa méltósága oly nagy és magasztos, hogy már nem csupán ember… olyan, mintha Isten lenne a földön” (Lucius Ferraris: Prompta Bibliotheca. 2. cikk: „Papa”, 1763, 6. köt. 25-29. o.).

XIII. Leo pápa így dicsekedett: „Mi [a pápa] töltjük be a földön a Mindenható Isten helyét” (The Great Ecnyclical Letters of Pope Leo XIII. New York, 1903, Benzinger, 193. o.).

Ezek az állítások még fontosabbnak tűnnek annak fényében, hogy az „anti-” előtag nem mindig azt jelenti, hogy „ellen”, hanem azt is, hogy „helyett”, „helyében”. Ebből következően az „Antikrisztus” azt jelenti, hogy „Krisztus helyett”.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 2. negyedév

Három kozmikus üzenet

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: