FÉLJÉTEK ISTENT!

A jelenések könyvének célja, hogy nemzedékünk felkészítsen egy népet Jézus közeli visszatérésére és az Úrral együtt átadjuk a világnak a végidei üzenetet. A könyv bemutatja Isten terveit és lerántja a leplet arról, amit Sátán forral. Isten utolsó hívó szavát közli, az egész emberiségnek szóló sürgető, örök, egyetemes üzenetét.

Olvassuk el János apostol sürgető, végidei felhívását Jel 14:7 versében (lásd még 1Móz 22:12; Zsolt 89:8; Péld 2:5; Préd 12:15-16; Ef 5:21)! Milyen konkrét dologra szólít az Ige?

A görög Újszövetségben a phobeó szó szerepel Jel 14:7 versében, ami azt jelenti, hogy „félni”, de itt nem olyan értelemben, mintha félni kellene Istentől, hanem „hódolat”, „csodálat” és „tisztelet” jelentéssel. Az Isten iránti abszolút hűség, az akarata előtti teljes meghajlás gondolatát fejezi ki, az istenközpontú, nem pedig énközpontú hozzáállást. Ez az ellenkezője annak, ahogyan Lucifer viszonyult Istenhez Ézs 14:13-14 versei szerint, amikor ezt mondta szívében: „Az égbe megyek föl, Isten csillagai fölé helyezem trónomat, és az összegyülekezés hegyén telepszem meg, messze északon. A magas felhők fölé megyek föl, és hasonló leszek a Magasságoshoz” (ÚRK).

Krisztus lelkülete azonban ilyen: „amikor Isten formájában volt… megalázta magát, engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2:6, 8, ÚRK).

A nagy küzdelem lényegében akörül forog, hogy elfogadjuk-e Isten akaratát. Lucifer egocentrikus módon nem volt hajlandó önmagán kívül semmiféle más tekintély előtt meghajolni. Ahelyett, hogy alávetette volna magát a trónön ülőnek, ő akart uralkodni a királyi széken. Egyszerűen fogalmazva: Isten félelme azt jelenti, hogy gondolatainkban Őt tesszük az első helyre, az önzéstől, a büszkeségtől elfordulva teljes egészében érte élünk.

Nyilván fontos, ha a három angyal közül az elsőnek éppen ez a kijelentés hagyja el elsőként az ajkát, tehát hallgatnunk kell rá!

Mi a tapasztalatod Isten félelmével? Hogyan tudnád pozitív módon elmagyarázni valakinek, hogy miért jó félni az Istent?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 2. negyedév

Három kozmikus üzenet

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: