A JUTALOMRA ÖSSZPONTOSÍTSUNK!

A megtérése után Pál teljes erőből belevetette magát Krisztus szolgálatába. Világi szempontból kifejezetten sikeres lehetett volna a képzettsége és éles esze miatt. Mózeshez hasonlóan mégis úgy döntött, hogy Isten hűséges gyermekeivel együtt szenved Krisztusért. Megverték, megkövezték, börtönbe vetették, hajótörést szenvedett, éhezett, fázott és még több minden történt vele 2Kor 11:24-33 igeszakaszának feljegyzése szerint. Hogyan volt képes mindezt elviselni?

Olvassuk el Róm 8:16-18 szakaszát! Hűségében milyen szerepe volt a tudatnak, hogy ő Isten gyermeke?

A hűségesek jutalmára előre tekintve őrizte meg Pál a lelkesedését a Krisztusért való szenvedések között is. A következőt írta a börtönből: „Testvéreim, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amelyek mögöttem vannak, elfelejtve, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekifeszülve célegyenest futok Isten felülről való elhívásának jutalmáért, amely Krisztus Jézusban van” (Fil 3:13-14, ÚRK).

Olvassuk el 1Tim 6:6-12 részét! Milyen fontos üzenet van ezekben a versekben?

Bibliai perspektívából nézve az a gazdagság, ha az embernek megvan az, amire szüksége van akkor, amikor az kell. Ez még nem jelenti a vagyon felhalmozását. A gazdagság része, hogy hivatkozhatunk Fil 4:19 versének ígéretére: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” Végül pedig az a gazdagság, ha hálásak vagyunk azért, amit az Úrban kaptunk és minden tekintetben benne bízunk. Isten nem ígérte azt a gyermekeinek, hogy gazdagok lesznek a világ dolgai tekintetében. Sőt, arról is szólt, hogy üldözést kell elszenvedniük azoknak, akik istenfélő életet élnek. Amit azonban Ő felkínál, az minden földi gazdagságnál jobb. „Gondoskodom a szükségleteidről és veled leszek, bárhol is jársz!” – mondja. Végül pedig hűséges követőinek valódi gazdagságot, felelősséget és örök életet fog adni. Ez elképesztő jutalom! Pál el tudta mondani az élete vége felé: „Mert én nemsokára megáldoztatom, elköltözésem ideje elérkezett. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon, de nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik vágyva várják az ő megjelenését” (2Tim 4:6-8, ÚRK).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 1. negyedév

Sáfárkodni, amíg a Gazda vissza nem tér

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: