TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Isten betartotta a szövetség rá eső részét, amikor megáldotta Ábrahámot. Ábrahám pedig azzal tisztelte az Urat, hogy nem a földön gyűjtött kincseket. „Nem erre a világra szól az az örökség, amit Isten ígért népének. Ábrahámnak nem volt birtoka a földön, »egy lábnyomnyi« sem (ApCsel 7:5). Ugyan nagy vagyona volt, de Isten dicsőségére és embertársai javára használta fel. Nem tekintette ezt a világot otthonának. Isten arra szólította, hogy hagyja el bálványimádó honfitársait, és neki ígérte Kánaánt mint örök birtokot, de sem fia, sem unokája nem kapta meg azt. Amikor Ábrahám temetkezési helyet akart szerezni halottja számára, meg kellett azt vennie a kananeusoktól. Egyetlen birtoka az ígéret földjén egy sziklába vájt sír volt a Makpelah barlangjában” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 133. o.). Életünk során időnként kísértést érzünk arra, hogy keressük a gazdagságot és a kényelmet. Erős hitre van szükségünk ahhoz, hogy kivárjuk a jutalmazást. „A fáraó palotájának a nagyszerűségét és az uralkodó trónját ösztönzésként tárták Mózes elé. Ő azonban tudta, hogy a királyi udvar bűnös örömei és élvezetei az embert elvonják Istentől. Mózes túltekintett a káprázatos palotán, a koronán, és tekintetét arra a nagy megtiszteltetésre irányította, amellyel a Magasságos az Ő szentjeit ajándékozza majd meg bűntől mentes országában. A hit szemével Mózes látta azt a hervadhatatlan, el nem pusztítható koronát, amelyet a menny Királya helyez a győztesek homlokára. Ez a hite indította arra, hogy forduljon el a föld uralkodóitól és csatlakozzék az alázatos, szegény és megvetett néphez. Isten választott népéhez, amely nép Istennek kíván inkább engedelmeskedni, mint a bűnnek szolgálni” (i. m. 205-206. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mi történik majd a tulajdonunkkal, amikor Jézus eljön (lásd 2Pt 3:10)? Sőt már a második eljövetel előtt is mi minden megeshet a dolgainkkal (lásd Mt 6:20)? Tehát miért olyan fontos mindent a helyén kezelni?

2) Jézus óvott bennünket „a gazdagság csalárdságától” (Mk 4:19). Mit értett ezen? Hogyan téveszthet meg minket a gazdagság?

3) Mivel igazolhatta volna Mózes magában, ha Egyiptomban marad és nem menekül el a rabszolgák csapatával a sivatagba, mindent hátrahagyva? Mi miatt hozhatta meg végül a döntését? Beszéljük meg ezt az osztályban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 1. negyedév

Sáfárkodni, amíg a Gazda vissza nem tér

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: