MÓZES EGYIPTOMBAN

Mózes személye kimagaslik a szent történelem korai éveiben. Isten gondviselése tartotta őt életben vállalkozó szellemű édesanyja és gondoskodó nővére segítségével. Amikor a fáraó lánya megtalálta a kis Mózes kosarát a sás között, megkérdezte a héber édesanyát, hogy gondoskodna-e a kicsiről, és még fizetett is neki érte. Micsoda áldásos kihívás volt ez a fiatal anyuka számára, aki idegen és rabszolga is volt az országban! Jókébednek csak tizenkét éve volt arra, hogy megtanítsa a gyerekét imádkozni, bízni Istenben, tisztelni Őt, illetve jellemben felkészítse a jövőbeli szolgálatára. Mózes évekig tanult aztán Egyiptom királyi udvarában. „Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és hatalmas volt szóban és tettben” (ApCsel 7:22, ÚRK). Férfivá érve azonban olyan tudatos döntést hozott, ami megváltoztatta az életét és a történelem menetét.

Olvassuk el Zsid 11:24-29 részét! Gondoljunk arra, amit Mózes maga mögött hagyott és amivel ahelyett szembe kellett néznie! Próbáljuk elképzelni a helyzetét, mielőtt meghozta a döntését! Mit hagyott hátra és mit fogadott el a távozásával?

Egyiptom volt az egyik, ha nem a legnagyobb hatalom a korabeli ókori világban. A Nílus megtermékenyítette a földet, így a gabonával teli Egyiptom gazdag és erős ország volt. Mózes pedig ennek az országnak az élén állhatott volna. Szinte el sem tudjuk képzelni, mennyire csábíthatta őt fiatalkorában Egyiptom világa, annak minden kincsével együtt. Bizonyára csalogatta az elismerés, az élvezetek tömkelege és a gazdagság. Kétségkívül könnyen megmagyarázhatta volna magának, ha marad és nem vet el magától mindent csak azért, hogy egy csapat semmibe vett rabszolgához kösse a sorsát. Mégis mi történt? Ahogy a Szentírás mondja: „Inkább választotta az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét” (Zsid 11:25, ÚRK), nem is beszélve a szenvedésekről! Mózes második könyvének nagy része azzal foglalkozik, hogy mivel küszködött és milyen próbákkal nézett szembe, ráadásul nem léphetett be az ígéret földjére sem, mindazok ellenére, amiken át kellett mennie (lásd 4Móz 20:12). Mindannyian tudjuk, Mózes végül a helyes döntést hozta meg, noha maga is azon tűnődött, hogy jól választott-e.

Világi szempontból nézve Mózesnek Egyiptomban kellett volna maradnia. Keresztényként azonban olyan képet kapunk a valóságról, ami messze túlröpít bennünket ezen a világon.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 1. negyedév

Sáfárkodni, amíg a Gazda vissza nem tér

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: