Anyagi természetű lények vagyunk és anyagi természetű világban élünk, ami időnként igen csábító lehet. Ahhoz, hogy időnként ne érezzük a tulajdonszerzés és a gazdagság iránti vágyat, acélból és szintetikus olajból kellene lennünk hús és vér helyett. Ki ne játszott volna már el a gazdagság vagy a lottónyereség gondolatával?

Mindannyian találkozunk ezzel, és önmagában véve nincs is semmi baj vele, ha keményen dolgozunk azért, hogy jól élhessünk vagy gazdagok lehessünk, viszont senkinek nem kell beleesnie a pénz, a gazdagság és az anyagi javak bálványozásának csapdájába. Isten erőt ígért nekünk, hogy hűségesek tudjunk maradni ahhoz, amit helyesnek tartunk. Ez azért fontos, mert sokakat vitt már romlásba a jólét és az anyagi tulajdonszerzés kísértése.

Olvassuk el Mt 6:24 és 1Jn 2:15 verseit! Mi a közös gondolat ebben a két igeszakaszban, noha más-más módon fejezik azt ki?

Sajnos a világ szeretete lehet olyan erős, hogy az ember adósságba verje magát, csak hogy – reményei szerint – kielégíthesse a vágyait. (Ám ez sosem sikerül, lásd Préd 4:8!) Mivel az adósság Sátán egyik csapdája, amit a lelkünknek vet, nagyon is érthető, hogy Isten szeretné, ha gyermekei mentesek lennének az adósságoktól. A Biblián és Ellen White írásain keresztül tanácsol bennünket, hogy anyagi téren szabadok lehessünk.

Olvassuk el Zsolt 50:14-15 verseit! Milyen legyen Isten népének a lelkülete? Mit jelent a fogadalmaink teljesítése?

A teremtő és megváltó Istent dicsőítve és hálával lépünk be a gyülekezeti tagságba. A tizenhárom keresztségi fogadalom közül a kilencedik a következő kérdést tartalmazza: „Hiszed-e, hogy szükség van a szervezett egyházra, és szándékodban áll-e Istent imádni és az egyházat támogatni tizededdel és adományaiddal, személyes erőfeszítéseiddel és befolyásoddal?” Hetednapi adventistaként minderre igent mondtunk. Így ez az igeszöveg (Zsolt 50:14-15) ígéret azok számára, akik hálát adnak Istennek és hűségesen teljesítik a fogadalmaikat.

Mit árulnak el a döntéseink arról, hogy mennyire kezeljük jól a világ csábítását? A jó megélhetésért végzett kemény munka miért nem kerül feltétlenül azonos besorolás alá, mint a gazdagság meg a pénz bálványozása? Hogyan tanulhatjuk meg, mi a különbség?