ISTEN SZÁMONTARTJA AZ ADOMÁNYAINKAT

Olvassuk el Mk 12:41-44 szakaszát! Milyen üzenetet szűrünk le ebből a történetből, akár szegények, akár gazdagok vagyunk? Milyen elvet tanít ez a rész, és hogyan alkalmazhatjuk az Istennel való személyes kapcsolatunkra?

Jézus és a tanítványai a templom udvarán voltak, ahol a kincstár perselye is állt, és figyelték azokat, akik az adományaikat hozták. A Mester elég közelről látta az özvegyet, aki két rézpénzt dobott be, minden pénzét odaadta. „Jézus azonban értette az indítékát. Az asszony hitte, hogy Isten rendelte el a templomi szolgálatot. Mindent meg akart tenni azért, hogy hozzájárulhasson annak fenntartásához. Azt tette, amire képes volt, és örök időkre fenn kellett maradnia az eset emlékének és örömének. A szívéből jött az adomány, aminek az értékét nem a pénz mennyisége, hanem az asszony Isten iránti szeretete és műve iránti érdeklődése adta, amiből fakadt” (Ellen G. White: Counsels on Stewardship. 175. o.).

Egy másik igen jelentős pont, hogy ez volt az egyetlen ajándék, amit Jézus valaha megdicsért – pedig az asszony annak a vallási közösségnek adta, ami hamarosan ezután elutasította Őt, továbbá nagy mértékben eltért az elhívásától, küldetésétől.

Olvassuk el ApCsel 10:1-4 részét! Miért keresett fel egy római századost egy angyal? A férfinek melyik két tettét jegyezték fel a mennyben?

Úgy tűnik, a mennyben nemcsak az imáinkat hallgatják meg, hanem még az ajándékaink indítékait is feljegyzik. A nevezett szakasz megjegyzi, hogy Kornéliusz nagylelkű adakozó volt. „Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt 6:21). A százados szíve követte az adományait. Kész volt többet megtudni Jézusról. Az imádság és a jótékonyság szoros kapcsolatban áll az Isten és az embertársaink iránti szeretetünkkel, és ki is fejezi azt. Ez az Úr törvényének két nagy alapelve: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat” (Lk 10:27). Az első az imádságban mutatkozik meg, a második a jótékonyságban.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 1. negyedév

Sáfárkodni, amíg a Gazda vissza nem tér

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: