AZ ADOMÁNYOK ÉS ISTEN TISZTELETE

A Biblia nem határozza meg, hogy mi legyen az istentisztelet rendje, de úgy tűnik, legalább négy dolognak benne kell lennie. Az Újszövetségben ezek között van a tanulmányozás/igehirdetés, az imádság, a zene, illetve a tized és a hálaadomány.

Minden izraelita férfinek (és családnak) évente háromszor kellett megjelennie az Úr előtt Jeruzsálemben. „De üres kézzel senki se jelenjék meg az Úr előtt” (5Móz 16:16)! Más szóval, az istentiszteletnek részét képezte a tized és az adományok begyűjtése. Isten gyermekei a páska, a pünkösd és a sátoros ünnep idején vitték magukkal a tizedet és az adományokat. Nehéz lenne elképzelni, hogy bárki üres kézzel érkezett volna azokra az ünnepekre.

Másként megfogalmazva, az ókori Izrael istentiszteleteinek központi részét képezte a tized és hálaadományok befizetése. Isten imádata, őszinte tisztelete során nemcsak szóval, énekkel és imával fejezzük ki az Úr iránti köszönetünket és hálánkat, hanem azzal is, hogy bevisszük adományainkat a házába. Annak idején a templomba vitték, mi pedig az istentisztelet részeként a gyülekezetbe visszük azt szombaton (ami legalábbis az egyik módja a tized és a hálaadományok befizetésének).

Olvassuk el 1Krón 16:29, Zsolt 96:8-9, 116:16-18 részeit! Hogyan alkalmazhatjuk a mi istentiszteleteinkre ezeket az elveket?

Isten gyermekeiként kiváltságunk, lehetőségünk és felelősségünk, hogy beadhatjuk adományainkat, ugyanis ránk bízta földi ügyei intézésének felelősségét. Amennyiben az Úr gyerekeket adott nekünk, akiket neki nevelhetünk fel, fontos bemutatni nekik, milyen öröm tizedet és hálaadományt befizetni a szombatiskola és az istentisztelet alatt. Egyes helyeken az emberek online vagy egyéb módon fizetik be a tizedet. Bárhogyan is tesszük, a tized és hálaadományok visszatérítése az istentiszteletünk részét képezi.

Mi a tapasztalatunk a tizedfizetés és a hálaadományok istentiszteleti szerepével kapcsolatban? Hogyan hat az Úrral való kapcsolatunkra ez a gyakorlat?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2023. 1. negyedév

Sáfárkodni, amíg a Gazda vissza nem tér

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: