Krisztus golgotai halála lehetővé tette minden valaha élt és jövőben élő ember számára az üdvösséget. Az évszakok ígéreteitől eltérően azonban az üdvösség nem egyoldalú kötelezettségvállalás – nem kapja meg mindenki, attól függetlenül, hogy mit tesz. Azt a hitet, ami szerint mindenki üdvözülne, „univerzalizmusnak” nevezik.

Jézus ezzel szemben egyértelműen azt tanította, hogy bár az egész emberiségért meghalt, sokan a pusztulás és az örök halál felé vezető széles úton járnak (Mt 7:13-14).

A következő versek szerint hogyan nyerhetjük el az üdvösség ajándékát Jézusban?

Mt 10:22 

Jn 6:29 

1Jn 5:13 

2Pt 1:10-11 

Pál megértette az üdvösség szövetségének kétoldalú jellegét. Tudta, hogy hamarosan ki fogják végezni, és bár több társa is elhagyta, ő teljes bizalommal jelentette ki Timóteusnak, a jó barátjának, hogy megtartotta a szövetség rá eső részét: „Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését” (2Tim 4:6-8, RÚF).

Pál azt mondja: „Készen állok, [mert] megharcoltam a nemes harcot, a futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Az apostol mindig egyértelműen vallotta, hogy az üdvösséget egyedül hit által nyerjük, nem a törvény cselekedetei alapján, tehát itt nem úgy tekint a tetteire vagy a sikereire, mintha azokkal érdemet szerzett volna Istennél. Az „igazság koronája” Jézus igaz­sága, amit Pál hittel tulajdonít magának, élete végéig abba kapaszkodott.

Az üdvösség meg nem érdemelt ajándék. Mégis mi a különbség azok között, akik elfogadják az ajándékot és akik nem? Mit kell tennünk azért, hogy elfogadhassuk?