Az adakozás kiváltsága

„Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon” (Lk 12:48).

„Istennek nem célja, hogy a keresztények, akiknek előjoga messze felülmúlja a zsidó nemzetét, kevesebbet adjanak, mint ahogyan a zsidók adakoztak… A héberektől megkívánt bőkezűség elsősorban saját nemzetük javát szolgálta. Ma Isten műve az egész földre kiterjed. Krisztus az evangélium kincseit követőinek kezébe helyezte és rájuk bízta a világ számára az üdvösség örömüzenete áldásának felelősségét. Bizonyos, hogy kötelezettségünk sokkal nagyobb, mint volt az ősi Izráelé.

Amint Isten műve terjed, a segélykérés egyre gyakoribb lesz. Hogy ezeknek eleget tehessünk, a keresztényeknek meg kell szívlelniük a parancsot: »Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, hadd legyen eleség a házamban…« (Mal 3:10). Ha a hitvalló keresztények hűségesen behoznák tizedüket és adományukat, Isten tárháza megtelne…

Az emberek kísértésbe esnek, hogy anyagi eszközeiket vágyaik és étvágyuk kielégítésére, személyük díszítésére vagy otthonuk szépítésére használják. Sok gyülekezeti tag nem habozik ily dolgokra bőkezűen, sőt pazarlóan költekezni. De ha az Úr tárháza számára kérnek adományt műve előrehaladására a földön, akkor haboznak. Érezvén, hogy nem tehetnek másképpen, szűkösen, sokkal kevesebbet adakoznak, mint amennyit gyakran szükségtelen élvezetekre költenek. Nem mutatnak őszinte szeretetet Isten szolgálata iránt, sem komoly érdeklődést a lelkek megmentésére. Nem csoda, hogy keresztényi életük annyira beteges.

Akinek szívében Krisztus szeretete lángol, az nem tekinti csupán kötelességnek, hanem gyönyörűségnek, hogy segítse az emberre bízott legnagyobb és legszentebb mű fejlesztését – bemutatva a világnak a jóság, a kegyelem és az igazság gazdagságát” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 222-223. o.).

2023. 1. negyedév

Sáfárkodni, amíg a Gazda vissza nem tér

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: