ISTEN SZÍNE ELŐTT

A Biblia azt mondja Istenről, hogy „hozzáférhetetlen világosságban lakozik” (1Tim 6:16) és „soha senki nem látta” (Jn 1:18; 1Jn 4:12). Azt jelenti ez, hogy a szentek a mennyben soha nem fogják látni az Atya Istent? Egyáltalán nem! Ez nyilván csak a bűneset után vonatkozik az emberekre, mert a Szentírás számos helyen utal arra, hogy a mennyben a szentek látni fogják Istent.

Mit mondanak Mt 5:8, 1Jn 3:2-3 és Jel 22:3-4 versei arról a hatalmas kiváltságról, hogy megláthatjuk Istent?

János apostol úgy fogalmazott, hogy „Az Istent soha senki nem látta” (Jn 1:18; 1Jn 4:12), de ezt is kijelentette: „meg fogjuk őt látni, amint van” (1Jn 3:2-3), „és látják az ő arcát” (Jel 22:3-4, ÚRK). Hogy ezek a szakaszok az Atya Istenre vagy Krisztusra utalnak, azon még lehet vitatkozni, viszont Krisztus saját kijelentése minden kételyt eloszlat: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent” (Mt 5:8, ÚRK). Micsoda kiváltság lesz a megváltottak számára, hogy a templomában imádhatják Istent! A legnagyobb előjog viszont az lesz, hogy majd láthatjuk az arcát. „Isten népének abban a kiváltságban lesz része, hogy szabadon érintkezhet az Atyával és a Fiúval. »Most tükör által homályosan látunk« (1Kor 13:12). Most Istenről csak annyit tudhatunk, amennyit az emberekkel való eljárásai és a természet dolgai visszatükröznek belőle. De majd színről színre látjuk Őt, és nem lesz köztünk fénytompító fátyol. Közelében leszünk, és nézhetjük arcának dicsőségét” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 576. o.).

Figyeljük meg a mai versekben a kapcsolatot a tisztaság és aközött, hogy megláthatjuk Istent! A „tiszta szívűek” meglátják Istent; aki meglátja Istent, „az mind megtisztítja magát, ahogyan ő is tiszta” (1Jn 3:3, ÚRK). Ezek a versek rámutatnak, hogy Istennek el kell végeznie bizonyos munkát bennünk, amivel felkészít a mennyre. Végeredményben Jézus halála tette biztossá, hogy jogunk lehet belépni a mennybe, viszont nekünk már itt és most át kell mennünk egy tisztító folyamaton, ami segít felkészülni az örök otthonunkra. A tisztítási folyamatban pedig központi szerepe van az Isten Igéje iránti engedelmességnek.

Hogyan mutatja be 1Pt 1:22 verse az engedelmesség és a megtisztulás közötti kapcsolatot? Miért tisztít meg az engedelmesség? Konkrétan mit mond Péter, hogyan mutatkozik meg az engedelmességünk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 4. negyedév

Mi tudható a halálról és a reménységről?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: