TESTÜNK ISTEN TEMPLOMA

Különféle elgondolások alakultak ki a halandó test és halhatatlan lélek dualista elméletéből. Az ókori görög filozófusok például az emberi testet a lélek börtönének tekintették, ahonnan a lélek a halállal szabadul ki. Ez a pogány képzet visszhangzik sok mai keresztény hitében, akik szerint a test a halhatatlan lélek ideiglenes lakhelye, és a lélek majd a feltámadáskor egyesül újra a testtel. A panteisták viszont a testet istenítik, úgy hiszik, hogy Isten és az univerzum egy és ugyanaz. Istent látják mindenben, az emberi testet egyetlen, szerves egységben lévő és egyetemes isteni szubsztanciának (lényegnek, anyagnak) vélik. Mivel a témával kapcsolatban egymásnak ellentmondó elméletek vesznek körül bennünket, az ember természetét illetően is határozottan ragaszkodnunk kell a Biblia tanításához!

Olvassuk el 1Kor 3:16; 6:19-20 és 10:31 verseit! Hogyan gyakorolhat pozitív hatást az életmódunkra, ha megértjük, hogy a testünk „Isten temploma”, a „Szentléleknek temploma”?

Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette meg Ádámot és Évát (1Móz 1:26-27), ami nemcsak a jellemükben, hanem fizikai tulajdonságaikban is tükröződött. A bűn megjelenése miatt azonban Isten képe megtört az emberben, sőt elrejtetté vált. A megváltás munkájának tehát az a célja, hogy helyreállítsa az embert eredeti állapotára, amibe beletartozik a fizikai egészség is – olyan mértékben, ami lehetséges azok számára, akik nem férnek hozzá az élet fájához. A helyreállítás egész életen át tartó folyamat, ami csak Krisztus visszatérésekor válik teljessé, amikor a romlandó romolhatatlanságba öltözik, a halandó pedig halhatatlanságba (1Kor 15:53-54).

„Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek” (3Jn 1:2) – írta János apostol a barátjának, Gájusznak.

Ha elismerjük, hogy az ember oszthatatlan egységet képez és a vallás az életünk minden részét érinti, fizikai egészségünk őrzését is hitbeli kötelességnek kell tartanunk, így az ihletett Ige elve fog vezetni: „Tehát akár esztek, akár isztok, akármit cselekedtek, mindent Isten dicsőségére tegyetek” (1Kor 10:31, ÚRK). Tudnunk kell viszont, hogy jó emberek minden tőlük telhetőt megtehetnek, mégis szenvedhetnek a bűnös emberi természet és a bűn hatásaitól megrontott környezet világa miatt. Ezért higgyünk Istenben, tegyünk meg mindent, amit csak tudunk és bízzuk rá magunkat Istenre!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 4. negyedév

Mi tudható a halálról és a reménységről?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: