JÉZUS PÉLDÁJA

Lk 2:52 verse Jézus fejlődésének melyik négy dimenzióját említi?

Jézus volt a tökéletes ember, aki léte minden alapvető dimenziójában egyaránt fejlődött. „Jézus pedig gyarapodott bölcsességben [értelmileg], testének állapotában [fizikailag] és az Isten [lelkileg] és az emberek [szociálisan] előtt való kedvességben” (Lk 2:52, ÚRK). „Gyors felfogású volt, a dolgok mélyére látott, korát meghaladóan komoly és bölcs. Emellett jelleme csodálatosan kiegyensúlyozott volt. Szellemi és fizikai képességei fokozatosan bontakoztak ki a gyermekkor törvényszerűségeinek megfelelően.

Jézus rendkívül szeretetreméltó gyermek volt. Mindig készen állt arra, hogy másokat szolgáljon. Türelmét sohasem vesztette el, ajkát sohasem hagyta el hazug szó. Elveiben megingathatatlan volt, mint a szikla, életét önzetlenség, báj, udvariasság jellemezte” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 48. o.).

Olvassuk el Mt 4:23 versét! Hogyan gyakorolhatjuk mi azt a háromrészes szolgálatot, amire Jézus példát mutatott: a tanítást, a prédikálást és a gyógyítást?

Annak tudatában, hogy az ember egységes, oszthatatlan egység, nem korlátozhatjuk a vallásunkat csupán a lelki dolgokra. Az igazság kihat egész lényünkre, egész élettartamunkra, létünk minden dimenziójára. A fizikai és a lelki oldal olyan erős egységet képez, hogy valójában szétválaszthatatlan. Bűnös emberként ugyan soha nem leszünk ugyanolyanok, mint Jézus, de Isten kegyelme által követnünk kell a példáját. „A megváltás művének célja az volt, hogy helyreállítsa az emberben Isten képmását, visszavigye őt abba a tökéletes állapotba, amire Isten eredetileg megteremtette, támogassa testi, értelmi és lelki erejének fejlődését” (Ellen G. White: Nevelés. Előtted az élet. Budapest, 2015, Advent Kiadó, 13. o.). Isten ezt kívánja elvégezni népében a visszatérésére való felkészítés folyamatának részeként.

Könnyen elcsüggedhetünk, ha Jézushoz viszonyítjuk magunkat. Viszont hogyan védhet meg az elkeseredéstől, ha a keresztre és annak jelentőségére összpontosítunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2022. 4. negyedév

Mi tudható a halálról és a reménységről?

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: