Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, „Áthidalhatatlan szakadék” c. fejezet, 174-182. o.; Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Golgota” c. fejezetből 655-660. o.

„A gazdagról és Lázárról mondott példázatában Krisztus azt tanítja, hogy az ember ebben az életben dönti el örök sorsát. E próbaidő alatt Isten mindenkinek felkínálja kegyelmét. De ha az ember a maga kedvteléseivel elvesztegeti az alkalmakat, eljátssza örök életét, újabb próbaidőt nem kap. Rajta múlik, hogy közte és Isten között áthidalhatatlan szakadék tátong” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 174. o.). „Amikor az első keresztényeket hegyekbe és pusztaságokba száműzték, tömlöcökben hagyták meghalni éhen, hidegben, megkínozva, amikor úgy tűnt: egyedül a mártírhalál jelent kiutat a szorultságukból, annak örültek, hogy méltónak találtattak a szenvedésre Krisztusért, aki értük kereszthalált halt. Kiváló példájuk vigasztalást és bátorítást jelent majd Isten népének, akik olyan nyomorúságos időbe kerülnek, ami még soha nem volt” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 213. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Az emberi természet általános bibliai képe hogyan segít jobban megérteni a héten tanulmányozott igeszakaszokat?

2) Gondolkozzunk el a keresztény mártírok tántoríthatatlan hite és a mai, posztmodern világunk relatívnak mondott hite közötti ellentéten! Más szóval melyek azok a dolgok, amelyekért érdemes meghalni? Viszont ha valaki minden igazságot relatívnak, vagy csupán bizonyos kultúrákra vonatkozónak tart, akkor mégis miért vállalná a halált? Ugyanakkor mit tanulhatunk azoktól, akik olyasmiért is készek meghalni, amit mi tévesnek tartunk?

3) Térjünk vissza a gazdag és Lázár példázatához! Amikor Jézus feltámadt a halálból, sokan hittek benne, míg mások ugyanazoknak a bizonyítékoknak a láttán nem hittek. Ezek szerint mennyire megkeményedhet az ember szíve az igazsággal szemben? Mit tehetünk, nehogy mi is így megkeményedjünk?

4) Jézus elmondta, hogy eljön az idő, amikor a halottak életre kelnek: „Akik a jót cselekedték, feltámadnak az életre, akik pedig a gonoszt művelték, feltámadnak az ítéletre” (Jn 5:29, ÚRK). A két esemény között ezer év telik el, pedig úgy hangzik, mintha ugyanakkor következnének be. Hogyan világít ez rá arra, amit Fil 1:23 versében mondott Pál?